HVG: Az esélyteremtés jelszavával az elmúlt években jelentős központosításon esett át a közoktatási rendszer. Az eddig is nagyon sokat számított az oktatási lehetőségek tekintetében, hogy ki hová született, de a mostani rendszer mintha tovább erősítené ezeket a különbségeket. Ön szerint miként változott a közoktatás a Klik megalakulása óta, mennyit javult vagy romlott a rendszer?

P. Z.: Az ilyen nagy struktúrák átalakításánál, mint amilyen az oktatás, három év ritkán hoz mérhető eredményt, ám ha lenne javulás, az látható lenne, de szerintem nem javult a rendszer. A javulás lehetősége is csak egy-két ponton jelent meg. Például a kistelepülések iskoláinak a finanszírozása stabilabb lett, de ezek jelentősége inkább településfejlesztési szempontból lényeges, mivel a gyerekek kevesebb mint 10 százaléka jár ezekbe az iskolákba. A magyar oktatás leggyengébb pontja, hogy nemigen képes ellensúlyozni a társadalmi egyenlőtlenségek tovább mélyülését – sőt, a PISA-mérések azt mutatják, hogy Magyarország e tekintetben a szégyenpadban ül. Az az évi ezermilliárd forint, amit a közoktatásra költünk, nem javítja a helyzetet, hanem jobb esetben is csak konzerválja, rosszabb esetben még növeli is az egyenlőtlenségeket.

A magyar oktatás erősen szelektív jellegének több oka is van. Az egyik meghatározó ok az iskolaszerkezetben volt keresendő, a másik a közfinanszírozott idő alacsony voltában (tehát hogy – összevetve más országok gyakorlatával – kevés időt finanszírozunk közpénzből a gyerekeink számára), a harmadik pedig a pedagógiai kultúránkban, a tantervi nyomásban, az őrült tananyagmennyiségben, amit nagyon rövid idő alatt akarunk a gyerekeink fejébe tenni.

HVG: Gondolatmenetét megszakítva: most annyi történt, hogy a jók helyzete rosszabb lett, viszont a rosszaké sem lett jobb. Tömören: most már az elit gimnáziumokban sincs kréta.

P. Z.: Talán úgy írható le, mi történt, hogy nem csak azt a nénit kísérték át a zebrán, aki át akart menni, hanem mindenkit áttereltek, azaz nem csak a kicsi, hátrányos helyzetű, 5 ezer főnél kisebb települések iskoláinak a fenntartását vette át az állam, hanem azoktól is elvette, akik nem akarták átadni. Szerintem a Klik jóval túl van az optimális méretén, amit a fennálló feltételek, beleértve a közigazgatás felkészültségét is, lehetővé tennének. A másik probléma a szegregációval kapcsolatban a tanulási idő finanszírozása. Más országokkal összevetve alacsony a közpénzből finanszírozott tanulási idő.

Pár évvel ezelőtti adatok alapján egy évben durván 650 tanítási órát finanszírozunk, ez a szám az elmúlt években szerencsére nőtt, de még mindig elmarad Németországétól, ahol ez 150 órával több, míg az USA-ban közel kétszer annyi. Ez nem azt jelenti, hogy egy amerikai gyerek kétszer annyit tanul, mint egy magyar, csak a különbséget – a külön angolt, a zeneórát, és a kosáredzést – nálunk a szülő finanszírozza, ha van rá pénze. A képzés egy részét nem a közintézmények biztosítják a gyerekek számára, hanem a szülők veszik meg a piacon. Így még szép, hogy nyílik az olló azok között, akik ezt ki tudják fizetni, és azok között, akik nem. Amíg Európában mi adjuk majdnem a legkevesebb közpénzből finanszírozott időt a gyerekeinknek, addig ne csodálkozzunk, hogy a középosztály plusz időt fog venni, és már több esztendeje széthasad a családok anyagi helyzete mentén a gyerekek jövője. Jól érzékelhető a finanszírozott idő hiánya a kudarcos gyerekek számában, akiket a szakmunkásképzők hátsó udvarába söpörtek össze, és panaszkodnak rájuk a cégek, hogy nem tudnak olvasni, írni. Ezt a problémakört nem a szakképzésben kell kezelni, hanem hamarabb, az óvoda és az általános iskola megerősítésénél.

HVG: Szeptember óta már hároméves kortól kötelező az óvoda. Előkerült a kilenc évfolyamos iskola terve is. Ezzel elérhető lenne, hogy a mainál sikeresebb legyen a közoktatás?

P. Z.: A törekvés jó, bár az persze vitatható, hogy jó megoldás-e a kötelező óvodáztatás, ami a szülők számára nem, csak az önkormányzatokra nézve kötelező. Mindenkinek kötelező, de a középosztály kikérheti a gyerekét az óvodából. A problémák harmadik fő okát, vagyis a pedagógiai kultúra és a tantervi nyomás abszurd voltát viszont szerintem kevéssé érzékelte a kormány. Ez a középiskoláinkban is jól látható probléma, ahová már úgy jönnek az általános iskolákból, hogy ott a nyolc év alatt az esetek többségében a gyerekekből sikerrel öltük ki a tudni vágyást, az örömteli kíváncsiságot. A középiskola is nagyrészt még mindig abban a kultúrában él, hogy tudományt ad, nem pedig műveltséget.

Valahol itt van a nyitja annak is, miért nem volt képes – pártállástól függetlenül – egyetlen kormány sem úrrá lenni ezen a tantervi burjánzáson. Tényleg két kultúra határán vagyunk, nemcsak fizikai értelemben, hanem abból a szempontból is, hogy mit tekintünk kívánatos iskolai tartalomnak. Ebben nagyjából két modell létezik. Az egyiket nevezzük déli, mediterrán, katolikus kultúrkörnek, ahol a klasszikus, lexikális tudás eszméje a meghatározó: az, hogy mindet meg kell tanítani abból, amit az elmúlt évszázadok felhalmoztak. Tudni kell, hogy ki volt Torquato Tasso, és mikor volt a német újraegyesítés, hány páncélos vett részt a kurszki csatában. Van egy másik modell, ezt nevezzük északinak, protestánsnak, és e szerint azt kell tudni, amit használok, például a KRESZ-t és a pénzügyi ismereteket. A baj abból fakad, hogy Magyarországon mindkét eszme jelen van.

Tévedés ne essék, a gyerekek most is csak a tananyag kisebb részét tanulják meg, a véges intellektuális kapacitással rendelkező diák – egy normális ellenállással – szelektál. Az illúzió, hogy a tanterv majd egységesen biztosítja a társadalom műveltségét. Most a véletlen szelektál, ahelyett, hogy tudatos válogatás tenné ezt. Ez teszi tönkre az iskoláinkat, fárasztóvá, utálttá és szerethetetlenné. Túl sokat akarunk, és őrült tempóban csak a legjobbak számára nyújtunk valamit. A kicsit gyengébb vagy átlagos teljesítményt nyújtó gyerekek gyakran folyamatos frusztrációként élik meg a mindennapokat.

Az oktatás problémái mellett Pokorni Zoltán beszél még arról is, miért Waldorf iskolát választott gyermekeinek, s szerinte milyen is egy ideális iskola - a teljes interjú olvasható a HVG Középiskolai Rangsor kiadványában. A kiadványt itt lehet megrendelni.