PDSZ: a Kürt-gimnáziumban egyszerű "technikai hiba" történt a felvételin
„Egy jó szándékú technikai hiba volt” - mondta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) választmányi tagja a Kürt Alapítványi Gimnáziumban történt szabálysértésről.
„Egy jó szándékú technikai hiba volt” - mondta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) választmányi tagja a Kürt Alapítványi Gimnáziumban történt szabálysértésről.
Csak fél tízkor bonthatták volna fel a feladatsorokat tartalmazó borítékot, ehelyett már 9 óra 10 perc körül kinyitották – ez történt a Kürt Alapítványi Gimnáziumban, ahol emiatt magyarból nem írhatták meg a felvételit a diákok. Ők január 27-én vizsgázhatnak majd.
Ellenőrök szálltak ki a nem állami fenntartású Kürt Alapítványi Gimnáziumhoz, ahol 160 gyerek írta volna a felvételijét.
Október végén lezárult a vizsgálat a Kürt Gimnáziumban azoknak a diákoknak az ügyében, akik beleköptek, folyadékot öntöttek és pénzérméket tettek azokba a pogácsákba, amiket a menekülteknek szántak – írja az Index. Van olyan diák, aki nem folytatja tanulmányait az iskolában.
Több ezer pogácsát sütöttek a menekülteknek a Kürt Alapítványi Gimnázium diákjai és tanárai, ám pár diák állítólag beleköpött a tésztába és „gyanús folyadékot” öntöttek bele - írta a 444.hu.
Furcsán néztek a kerítés mellett elhaladók a XI. kerületi Kürt Alapítványi Gimnázium udvarán jelelő diákokra. A hasonló jelenetek az iskolában egyáltalán nem ritkák: tolerancianapon jártunk.
Sokan álmodoznak arról, hogy külföldön tanuljanak, de amikor választani kell a brit és az amerikai egyetemek között, könnyű elveszni. Mindkét rendszer világszínvonalú, mégis másképp működik: eltér a tanórák felépítése, a felvételi folyamata, a közösségi élet és a mindennapok ritmusa. Ritli Zsanett írása, aki a University of St. Andrews alumnájaként és jelenlegi Fulbright-ösztöndíjas NYU hallgatóként mindkét felsőoktatási rendszerben első kézből szerzett tapasztalatot.