Ha valaki számára nem telt unalmasan az idei nyár, az a 19 éves Koszonits Patrik, aki egy hónapon keresztül járta az országot először Füles, majd Fanni nevű szamarával. A szokatlan páros 450 kilométert tett meg egy nemes cél érdekében; hogy Patrik egy rezervátumot hozhasson létre vágóhídról mentett szamarak számára.

Ott vagyunk már? - kérdezgeti egyre türelmetlenebbül egy fokhagyma formájú hintón utazva Szamár a Shrek 2 második részében a túl az Óperencián felé tartva.

A 19 éves Koszonits Patrikot kevésbé idegesítő útitársként kísérte a Magyarországon átívelő gyalogtúráján Füles, aki a Shrek 2 beszélő szamarával ellentétben nem egy hintón utazva, hanem embertársához hasonlóan gyalog tette meg a napi több kilométeres utat egy nemes cél érdekében.

Viccként indult, valóság lett

Patrik gazdaként végzett Csornán a Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskolában. Úgy tervezte, falusi turizmussal fog foglalkozni, így ehhez jó alapnak tartotta a mezőgazdasági iskola elvégzését.

Szülei két évvel ezelőtt a Csongrád megyei Ásotthalomra költöztek, egy évvel később, az idei évben pedig Patrik is itt vett egy házat és úgy döntött; kipróbálja, milyen a tanyasi élet. Első szamarát, Fannit erre az alkalomra kapta házavató ajándékként a családjától.

Bár korábban egyáltalán nem gondolt arra, hogy legyenek szamarai, úgy emlékszik, az állat "szerelem volt első látásra", így nem sokkal később megvásárolta a második csacsiját, Fülest is, és megfogalmazódott benne az ötlet, hogy szívesen létrehozna egy rezervátumot vágóhídról mentett szamaraknak.

Azt mondja; szüleivel kezdetben csak viccelődtek azzal, hogy túrára induljon valamelyik csacsival. Ami azonban poénnak indult, remek ötletnek bizonyult az ötlet népszerűsítésére.

450 kilométer egy hónap alatt

Patrik és Füles július 4-én felkerekedtek a 450 kilométeres túrára Ásotthalomról Mosonmagyaróvárra, hogy így gyűjtsenek adományt a megálmodott szamárrezervátum létrehozásához, és hogy túra alatt minél inkább megkedveltessék a szamarakat az emberekkel.

Bár Patrik vitt magával sátrat és ellátmányt a hosszú útra; azt mondja, mindössze talán három éjszakát töltött a szabadban, ezt követően a túrájáról és a nemes céljáról elkezdett beszámolni a sajtó, egyre több követője lett a Facebookon, azokon a településeken pedig, amelyeken áthaladt, rendszeresen várták finom falatokkal, programokkal, kedves szavakkal, és az otthonaikba is befogadták őket az emberek.

Éppen ezért, míg az első napokban 15-20 kilométereket gyalogoltak, egy idő után ez napi 5-10 kilométerre csökkent, de a júliusi forróságban számára ez is megterhelő volt. Ellentétben Fülessel, akinek meg sem kottyantak a kilométerek és a forróság; hiszen a mostanra háziasított szamarak eredetileg az Afrikában őshonos vadszamaraktól származnak. Jól alkalmazkodnak tehát az akár 40-50 fokos forrósághoz is, és nehéz terheket is könnyedén cipelnek; Füles azonban - ellentétben a vádaskodó kommentelők véleményével, akik szerint "állatkínzás" ilyen hosszú útra indulni az állattal - nem kapott csomagokat és málhákat, azokat Patrik cipelte.

"Számomra néha rettenetesen nehéz volt, de annyi szerencsém volt, hogy sokszor egy óra sem telt el anélkül, hogy valaki ne hozott volna nekem valamit a túra során. Hideg vizet, innivalót például" - meséli a fiatalember, aki a túrája végére megelégelte a támadásokat, és az utolsó 40 kilométert Füles helyett Fanni nevű szamarával tette meg.

Füles helyette otthon, Patrik édesapjával sétálta le a fennmaradó kilométereket, hogy az ő lábában is benne legyen az a 450 kilométer, amit eredetileg a gazdájával együtt tett volna meg.

 

700 ezer forintnyi szénát vásárolt, már beköltözött hozzá az első vágóhídról mentett szamár

Országjáró túrája végére Patrik összesen 700 ezer forintot gyűjtött a szamárrezervátum számára. Ezt az összeget szénára költötte, alig néhány nappal a hazaérkezése után pedig beköltözött a tanyájára Csámpi, az első mentett szamár.

"Egy 400 darab téglával megrakott kocsit próbáltak vele húzatni, feltehetően akkor sérülhetett meg a lába" - mondja Patrik.

 

Mivel a lábsérüléseket nehéz gyógyítani és kevés az olyan eset, amikor a sérülés maradandó károsodás nélkül gyógyul, Csámpi vágóhídra került volna, ha egy kedves közbenjáró nem értesíti róla Patrikot.

Bár a csacsi gyógyulásáért mindent megtesznek, a fiatal gazda azt mondja, számára az se baj, ha az állat örök életére csámpás marad, hiszen nála semmi dolga nem lesz azon kívül, hogy legelésszen és újra megtanuljon bízni az emberekben.

Az pedig, hogy mikor bővülhet tovább a rezervárum létszáma, csak idő és pénz kérdése. Patrik célja egy alapítvány létrehozása kifejezetten szamármentésre, hiszen nem csupán az állatok megvásárlása a drága, de azok élelmezése, a rezervátum fenntartása is az lesz.