Karikó Katalin ötleteit nem mindig fogadták kitörő lelkesedéssel.

Karikó Katalin biokémikus, kutatóbiológus, a koronavírus elleni mRNS-alapú vakcina egyik fejlesztője kapta idén a Nobel-díjat, Drew Weismann, amerikai mikrobiológussal közösen.

Szegeden kezdett el dolgozni

Karikó Katalin 1955-ben született Szolnokon. Szűkebb szakterülete a biokémia, a molekuláris biológia, hírvivő-RNS-kutatás és az mRNS humán terápiás célú alkalmazásai – olvasható a Magyar Tudományos Akadémia közleményében. A Szegedi Biológiai Kutatóközpontban kezdte a tudományos munkát az 1980-as években, és elég gyorsan elköteleződött a hírvivő RNS (mRNS) vizsgálata mellett, melyről középiskolai tanulmányainkból lehet annyi emlékünk, hogy a DNS-ben tárolt információból segít sejtjeinknek fehérjét készíteni – írják.

Úttörő munkássága új korszakot nyitott sokféle betegség (pl. a rák) kezelésében és megelőzésében. A módosított mRNS-technológia szolgált alapul a BioNTech-Pfizer és a Moderna konzorciumok SARS-CoV-2 elleni mRNS-vakcináinak kifejlesztéséhez, a globális pandémia visszaszorításához, megmentve ezzel milliók életét.

Nem volt mindig egyszerű dolga

Ötleteit részben a kor labortechnikai lehetőségeinek korlátai miatt általában nem fogadták kitörő lelkesedéssel, így kutatói életének jelentős részében nem engedhette meg magának, hogy tisztán a mechanizmust kutassa. Kellett egy-egy befutott kutató, hogy valamilyen konkrét projekt kapcsán támogassa, ahol esély mutatkozott az mRNS-technológia alkalmazására.

Ilyen projekt volt például, amikor a Pennsylvaniai Egyetem klinikáján stroke-os betegek terápiájában próbálták alkalmazni a módszert. Az alapötlet, hogy a stroke után leromlott vérellátású agyterületen érdemes lenne tágítani az ereket. Erre a szervezet a nitrogén-monoxid nevű vegyületet használja, azonban ez a molekula annyira gyorsan átalakul a vérben, hogy injekcióval esély sincs a megfelelő helyre juttatni.

Azonban ez a módszer – legalábbis az akkori alakjában – nem működött. Majd rájöttek a megoldásra, de Karikó Katalin, Drew Weissman és kutatótársaik áttörést jelentő, 2005-ös cikkét a Nature nem tartotta elég jelentősnek a publikálásra. Az Immunity viszont igen, és ennek köszönhetően ők kapták a lavinaként növekvő idézettséget. Az ebben megjelent cikk adta a koronavírus-járvány elleni talán leghatékonyabb fegyvert másfél évtizeddel később.