Ezzel a diplomával bruttó 1 millió forint felett lehet keresni Pályakezdés
Kurucz Tünde

Ezzel a diplomával bruttó 1 millió forint felett lehet keresni

Azok a hallgatók, akik erre a szakra járnak, átlagban majd 13 félév alatt végzik el az egyetemet.

A Diplomás Pályakövetési Rendszer 2024-es, legfrissebb – 2021/2022-ben végzetteket is vizsgáló – adataiból kiderült, hogy az osztatlan képzések közül az általános orvosi diplomával lehet a legtöbbet keresni.

A frissen végzett orvosok átlagosan 1 070 677 forintos fizetésre számíthatnak, ehhez képest a pályakezdő fogorvosok átlagbére bruttóban 528 020 forint, de a gyógyszerészek is csak bruttó 686 176 forintot visznek haza.

Az általános orvosi szakot a hallgatók valamivel kevesebb, mint 13 félév alatt végezték el, a diplomaszerzésük előtti utolsó hónapuk mintegy 20 százalékuk már dolgozott.

A legjobban kereső alapszakos diplomákkal az alábbi cikkünkben foglalkoztunk.

 

 

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok Közoktatás Kurucz Tünde

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok

A 16. kerületi iskolákban több szülő szerint nem engedélyezi a tankerület a bérelt buszos kirándulásokat. Az Észak-Pesti Tankerület cáfol, viszont az előző tanévben csak az erre szánt keretösszeg töredékét használták fel az intézmények. Az országban máshol sem jobb feltétlen a helyzet. Vannak olyan iskolák, ahol a szülők fuvarozzák autóval a gyerekeket az osztálykirándulásra.