Milyen diplomákkal lehet a legkönnyebben elhelyezkedni? Pályakezdés
Székács Linda

Milyen diplomákkal lehet a legkönnyebben elhelyezkedni?

Gyorsan találnak munkát és még jó fizetésekre is számíthatnak egyes államtudományi képzésen végzettek, de belefért a top 10-be egy-egy sporttudományi és bölcsészdiploma is. Mutatjuk, milyen szakokkal lehet a legkönnyebben elhelyezkedni.

Főként államtudományi területek dominálnak, de néhány egészen váratlan végzettséggel is kifejezetten gyorsan el lehet helyezkedni a Diplomán túl 2023-as adatai szerint.

A tavaly nyilvánosságra hozott adathalmazban többek között meg lehet nézni, hogy egyes szakokon milyen pályakezdő bérekre számíthatnak a végzettek, jellemzően hányan tanulnak tovább mesterképzésben, hányan dolgoznak az egyetemi évük utolsó néhány hónapjában, és hogy a végzetteknek jellemzően mennyire gyorsan sikerül a diplomájukkal elhelyezkedni.

A legszerencsésebb helyzetben azok vannak, akik államtudományi képzésterületen szereznek diplomát. A leggyorsabban ugyanis - összesen 0,93 "hónap", vagyis körülbelül 3,5 hét alatt - a katonai vezető szakon végzettek találnak munkát. Ráadásul ők már pályakezőként is rendkívüli bérekre számíthatnak, az adatok alapján ugyanis a 2019/2020-es tanévben diplomát szerzettek bruttó fizetése 2023-ban 934 838 forint volt.

De kevesebb mint egy hónap, vagy kereken egy hónap alatt találnak munkát a bűnügyi igazgatási (0,95), nemzetközi gazdálkodás (0,98) és katonai infokommunikáció (1 hónap) szakokon végzettek is, és nem kell megijedniük azoknak sem, akik a rekreáció és életmód sporttudományi szakon végeznek. Ők az adatok szerint 1,03 hónap alatt találnak munkahelyet.

A top 10-be belefért még a

  • pénzügy és számvitel - 1,06
  • villamosmérnök - 1,09
  • gazdaságinformatikus - 1,13
  • molekuláris bionikai mérnök - 1,21

valamint az újlatin nyelvek és kultúrák is. Ezzel a bölcsészdiplomával a DPR adatai szerint 1,25 hónap alatt lehet elhelyezkedni.


Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.