Friss statisztikák: ennyit lehet a különböző egyetemek társadalomtudományi képzéseivel keresni Pályakezdés
Eduline

Friss statisztikák: ennyit lehet a különböző egyetemek társadalomtudományi képzéseivel keresni

Kommunikáció- és médiatudomány szakon, vagy politológia, szociológia, esetleg nemzetközi tanulmányok szakon tanultok? Mutatjuk, mekkora fizetésre számíthattok pályakezdőként.

2022-ben összesen 11 780-an jelentkeztek és 4893-an kerültek be erre a tudományterületre. De mennyit keresnek a pályakezdők?

Az alábbi Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) 2020-as kutatásában azok a hallgatók szerepelnek, akik a 2011/12 és a 2017/18 tanévek között abszolutóriumot szereztek. Arról már korábban írtunk, hogy mennyi a bruttó átlagkeresete az egyes tudományterületen végzetek.

A társadalomtudományi szakokon végzettek havi bruttó átlagjövedelme: 287 439 forint.

Azok, akik a Széchenyi István Egyetemen szereztek abszolutóriumot, azonban ennél is többre számíthatnak: 328 158 forintra. A corvinusos hallgatók 313 ezer, az Károli pályakezdői 312 ezer, az ELTE hallgatói pedig havi 311 ezer forintos fizetéssel számolhatnak a felmérés szerint.

Azok, akik az BGE-en tanultak 306 ezer, az Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói pedig 295 ezer, a Pázmányról indulók pedig 293 998 forintos bruttó jövedelemmel számolhatnak a DPR adatai szerint.

Nem vettek fel az egyetemre? Mutatjuk, milyen lehetőségeitek vannak Érettségi-felvételi Gál Luca

Nem vettek fel az egyetemre? Mutatjuk, milyen lehetőségeitek vannak

Megérkeztek a 2025-ös felvételi ponthatárok, ám nem mindenki örülhetett a szerdai SMS-nek. Több tízezer jelentkező maradt le a vágyott szakokról, sőt sokan egyáltalán nem kerültek be semmilyen képzésre. Ha te is azok közé tartozol, akik nem nyertek felvételt, ne keseredj el: több alternatíva is a rendelkezésedre áll. Cikkünkben összegyűjtöttük, milyen lehetőségek közül választhatsz, ha első körben nem sikerült bejutni az egyetemre vagy főiskolára.