Idén diákmunkában is népszerű a home office - ennyit kerestek a diákok a járvány alatt Pályakezdés
Eduline/MTI

Idén diákmunkában is népszerű a home office - ennyit kerestek a diákok a járvány alatt

Az idén nagyjából 120 ezer diák dolgozott, ez a múlt évhez képest 30 százalékos visszaesés a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének (DiákÉSZ) adatai szerint.

A járvány miatt az idén a turizmus és vendéglátás helyett a fizikai munkára, logisztikára, valamint a home office-ban végezhető munkákra tevődött át a hangsúly a diákfoglalkoztatásban.

A Világgazdaság által megkérdezett diákszövetkezetek szerint az online oktatásra átállással a diákoknak rugalmasabb az időbeosztásuk, könnyebben vállalnak nagyobb óraszámot is, ugyanakkor a kollégiumok bezárása miatt sok diák nem tud dolgozni, mert haza kellett költöznie.

A népszerűbb szektorokban, például a kereskedelemben többen szeretnének dolgozni, mint amekkora az igény, ugyanakkor a termelésben a jelentkezőknél több diákot is tudnának foglalkoztatni. Az egyszerű, alkalmi munkákból most nagy a választék, de a gyakornokok felvételével megfontoltabbak a cégek.

Az órabérekben nincs nagy változás, 1200-1500 forint az óránkénti bruttó átlag.

Itt a HVG 2021-es felsőoktatási rangsora: ezek a legjobb egyetemek és főiskolák

Az elmúlt évek rangsorait nézve nem meglepő módon idén is az Eötvös Loránd Tudományegyetem vezeti a HVG 2021-es felsőoktatási rangsorát. Azonban a friss listán komoly helyezést zsebelt be a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem is. Újságárusoknál a HVG Diploma 2021 kiadványa.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.