Rájöttek: ettől függ, könnyen megtanulunk-e angolul vagy németül Nyelvtanulás
Eduline

Rájöttek: ettől függ, könnyen megtanulunk-e angolul vagy németül

Egészen 17-18 éves korig nagyon hatékony az idegennyelv-tanulás, a hanyatlás csak ezután kezdődik - vélik a Massachusetts Institute of Technology (MIT) szakemberei egy friss kutatás eredményei alapján. Hát ezért megy nehezen a nyelvvizsga megszerzése az egyetemistáknak.

Az MIT kognitív nyelvészei szerint „a kritikus periódus”, a nyelvtanulás szempontjából igazán hatékony gyerekkori időablak, jóval tovább van nyitva, mint azt általában gondolni szokás - írja az Index.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a tökéletes angolhoz elég mondjuk elkezdeni a nyelvet középiskolában. Bár az elme még ekkor is nagyon fogékony, az említett időablak csukódása már közel van, így egyszerűen nem marad elég idő a nyelv megfelelős elsajátításához.

Vagyis ha azt szeretnénk, hogy a gyerek egyszer majd akár úgy tudjon megszólalni, mint egy anyanyelvi beszélő, legkésőbb tízéves korban el kell kezdeni a nyelvtanulást.

Megvannak a részletek: így kaphatjátok vissza a sikeres nyelvvizsga díját

Most már mindent tudunk a sikeres nyelvvizsga díjának visszaigényléséről! A legfontosabb: azok is visszakaphatják komplex, szóbeli vagy írásbeli vizsgájuk díját, akik korábban már szereztek nyelvvizsga-bizonyítványt. A részletekről az Euroexam szakembereit kérdeztük. Kik kaphatják vissza a nyelvvizsgák díját 2018-tól? A legfontosabb, sok nyelvtanulót érintő szabály: nemcsak azok kaphatják vissza a 2018.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.