Ingyenes lehet az első középfokú nyelvvizsga Nyelvtanulás
eduline/mti

Ingyenes lehet az első középfokú nyelvvizsga

Az állam átvállalná a költségeket, de ez egyelőre csak egy terv.

Az új ifjúsági stratégiában javaslatot tesznek majd arra, hogy az első középfokú nyelvvizsga költségét vállalja magára az állam - erről beszélt ma Balog Zoltán emberi erőforrás-miniszter egy sajtótájékoztatón.

Balog ezt megelőzően azt mondta, hogy az idegen nyelvet beszélők aránya jelentősen emelkedett 2012 óta, de a nyelvvizsgával rendelkezők aránya nem nőtt.

A tárcavezető a Magyar Ifjúsági Kutatás 2016 dokumentumot ismertette.

A kérdésre, hogy hatályban marad-e a rendelet, mely szerint 2020-tól minden felsőoktatásba jelentkezőnek szüksége lesz nyelvvizsgára, Balog kitérő választ adott. Korábban írtuk, hogy az iparkamara elnöke támogatja a módosítást, az alapjogi biztos azonban a rendeletmódosítás visszavonását kezdeményezi.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.