4 év alatt több mint 78 százalékkal csökkent a 25-29 éves nyelvvizsgázók száma Nyelvtanulás
Gál Luca

4 év alatt több mint 78 százalékkal csökkent a 25-29 éves nyelvvizsgázók száma

2023 második felében 22,2 ezer, 2022 második félévében 30,7 ezer nyelvvizsgázó volt. Idén egyelőre csak 6813-an vizsgáztak.

Az Oktatási Hivatal (OH) közzétette, hogy idén eddig hányan jelentkeztek nyelvvizsgára. Az adatokból kiderült, hogy 2024 első félévében több mint 5 ezer fővel kevesebb jelentkező volt, mint 2023 azonos időszakában – írja a Népszava.

Az OH adatai alapján

  • 2022-ben 83145 vizsgázót,
  • 2023-ban már csak 66307-et,
  • és 2024-ben eddig összesen 45741 vizsgázót számoltak.

Hozzá kell tenni, hogy az idei adatok még nem véglegesek, év végéig még növekedhet a vizsgázók száma, azonban ha marad az eddigi csökkenő tendencia, akkor nem fogjuk elérni a 2023-as határt.

A lap egészen 2019-ig visszamenőleg vizsgálta a számokat, amiből azt tudhattuk meg, hogy a legnagyobb arányban az egyetemisták korosztálya körében csökkent a nyelvvizsgázók létszáma. A 20-24 évesek közül 2019-hez képest 2023-ban 55 százalékkal kevesebben jelentkeztek nyelvvizsgára.

A 25-29 éves korcsoportban pedig 14,7 ezren vizsgáztak 2019-ben, 2023-ban viszont már csak 3165-en, ami 78,5 százalékos csökkenést jelent.

A komoly visszaesés legfőbb oka egyértelműen a diploma megszerzéséhez szükséges kötelező nyelvvizsga eltörlése volt. 2022 végén a felsőoktatási törvény módosításával a kormány írásba foglalta, hogy többé - ellentétben az addig érvényben lévő szabályokkal - nem lesz központi feltétele a diplomaszerzésnek a legalább egy darab B2-es szintű nyelvvizsga.

Ennek ellenére, aki a felsőoktatásban akar tanulni érdemes nyelvvizsgát tennie, ugyanis az egyetemi felvételi során intézményi pontok járnak a nyelvvizsga bizonyítványért:

 

 

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.