Ismét árat emelt két népszerű nyelvvizsgaközpont Nyelvtanulás
Székács Linda

Ismét árat emelt két népszerű nyelvvizsgaközpont

Februárban az ELTE Origó és a telc is frissítette a díjszabását.

Ismét ötezer forinttal emelkedett a középfokú komplex nyelvvizsgák díja az ELTE Origó Nyelvi Centrumnál. A vizsgaközpont február 1-jén változtatta meg a díjszabását, ami alapján most kereken 50 ezer forintot kell fizetnie annak, aki náluk szeretne középfokú, komplex nyelvvizsgát tenni. Ez a legutóbbi, novemberben meghatározott árnál 5000 forinttal magasabb, a nyári adatokhoz képest viszont idén februártól már 15 ezer forinttal kerül többe náluk középfokú nyelvvizsgát tenni, mint 2022 nyarán.

Még jobban a zsebükbe kell nyúlniuk azoknak a vizsgázóknak, akik komplex helyett részvizsgákat tennének. A középfokú írásbeli részvizsga ára 30 500 forintról 35 ezer forintra emelkedett, az írásbeli pedig kereken 6000 ezer forinttal, 28 500 forintról 34 500 forintra nőtt. Ez azt jelenti tehát, hogy akik nem egyszerre, hanem néhány hónapos csúsztatással szeretnék megszerezni a nyelvvizsga-bizonyítványukat, két részletben bár, de közel 70 ezer forintot kell fizetniük érte.

Az ELTE mellett a nemzetközileg akkreditált, német székhelyű telc is a díjemelés mellett döntött. Februártól azoknak, akik náluk szeretnének komplex középfokú nyelvvizsgát tenni 46 800 forintot kell fizetniük, a részvizsgák pedig 32 800 és 31 800 forintba kerülnek, míg a felsőfokú, C1 szintű vizsgák jellemzően egy-kétezer forinttal kerülnek többe.

Jó hír azonban, hogy januárban 50 ezerről 58 ezer forintra emelkedett az első sikeres nyelvvizsga díjához nyújtott kormányzati támogatás összege is, így tehát ha 35 év alattiak vagytok, és elsőre sikerül a nyelvvizsgátok, a bizonyítvány kiállítását követően visszaigényelhetitek az államtól a teljes befizetett összeget, hiszen az áremelések ellenére a legtöbb nyelvvizsgaközpont díjszabása még mindig belefér a meghatározott keretbe.

 

 

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.