Botrány: a Klik tartozása miatt elzárják a gázt az iskolákban Közoktatás
Eduline

Botrány: a Klik tartozása miatt elzárják a gázt az iskolákban

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) sokmilliós tartozása miatt megint az iskolák kerülnek szorult helyzetbe: több somogyi iskolában is elkezdték kikapcsolni a gázt – írta a sonline.hu.

A sonline szerint több somogyi iskolát is elkezdett lekapcsolni az E.ON gázszolgáltató a rendszerről, miután a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ sokmilliós adósságot halmozott fel.

Bár most nyári szünet van, de ettől még komoly problémák lehetnek, ugyanis az iskolák konyháiból látják el a települések szociális rászorulóit.

Mernye polgármestere – ahol szintén elzárták a gázt – így fogalmazott a lapnak: „Budapesten vagyok, így telefonon értesültem róla, hogy elzárták a gázt az iskolában. Komoly probléma ez számunkra, ugyanis az intézményben működik a szociális konyha, ami a 62 helybélire és az óvodásoknak főz, emellett innen látják el Somogygeszti, Polány, Ecseny, Szentgáloskér, Somodor és Felsőmocsolád szociális étkeztetését is, közel kétszáz adag ételt főznek naponta”.

Botrányok a Klik körül

Nem kapnak fizetést a tanárok, nincs pénze a Kliknek

Diákok vásárolnak krétát az iskolákba a Klik helyett

Kirúgják az alkalmazottakat a Kliknél, hogy közmunkásként vegyék vissza

Kipakolt egy tanár: hányást takaríttatnak velük az iskolákban

Hazugságokra kényszerülnek a tanárok a Klik rendszere miatt

Fenyegetik a váci diákokat: „mindent megteszünk, hogy ne vegyék fel őket”

Somogyjád polgármestere is hasonlókat mondott, ott is az iskolában főznek az óvodásoknak, a szociális otthonokban lakókra és szintén több települést innen látnak el meleg élelemmel.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.