2011. december. 23. 10:55 MTI Utolsó frissítés: 2011. december. 23. 10:53 Közoktatás

Tiltakozik az alapítványi iskolák egyesületének elnöke a Közháló lekapcsolása ellen

Horn György, az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének (AME) elnöke Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettesnél...

Horn György, az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének (AME) elnöke Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettesnél levélben tiltakozott az ellen, hogy az alapítványi iskolák Közháló Infoportálra vonatkozó szerződéseit január 1-jétől nem hosszabbítják meg.

Ez azt jelenti, hogy - a közszolgálati funkciót az állam által újradefiniálva, abból az alapítványi iskolákat kihagyva - lekerülnek ezek az iskolák az internetről, nem tudnak majd hozzáférni a bankszámlájukhoz, azaz egyebek mellett 17 ezer tanár nem kap fizetést, illetve nem tudják használni a digitális naplójukat, tehát nem tudnak eleget tenni a tanügyigazgatási feladataiknak - magyarázta.

Az AME elnöke utalt arra, hogy ez az államnak is súlyos probléma, ami összesen 244 ezer gyermeket érint. Többek között az iskolák nem tudják január 1-jétől érettségire jelentkeztetni diákjaikat, valamint ezen a közhálózati rendszeren keresztül a továbbiakban nem tudják letölteni díjmentesen a szoftvereket - tette hozzá.

Horn György utalt arra, hogy a Közháló Szolgálat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) nevében írt az alapítványi iskoláknak a Közháló Infoportálra vonatkozó szerződések január 1-jétől történő megszüntetéséről. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium ugyanakkor erről mit sem tudott, Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár pedig erre a hírre "kétségbeesve reagált" - fogalmazott.

Beszámolt arról is, hogy az NFM munkatársaival való csütörtöki megbeszéléséből számára az derült ki, hogy takarékossági okokra hivatkozva tervezik ezt a lépést. Ez a helyzet "az abszurditásnak az a szintje, ami minden képzeletet felülmúl", s ezt korrigálni kell - jegyezte meg.

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.