#Sulinet

Közoktatás Eduline

Lekapcsolják az internetet az alapítványi iskolákban

Több mint ezer magán- és alapítványi iskola marad internetszolgáltatás nélkül január elsejétől, a nem állami és nem önkormányzati intézményeket 2012-től ugyanis kizárják a 2003 óta működő Közháló Programból. Az erről szóló értesítést szerda este, a téli szünet előtti utolsó napon küldte el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az iskolaigazgatóknak – tudta meg az eduline.

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.