Tényleg szigorítják a buszos utazásokat az iskolákban Közoktatás
Eduline

Tényleg szigorítják a buszos utazásokat az iskolákban

Az iskolák által szervezett utakra keményebb szabályok fognak vonatkozni, hogy a jövőben ne fordulhasson elő a veronaihoz hasonló tragédia.

Palkovics László oktatási államtitkár a veronai buszbaleset után utalt már rá, hogy szigorítják az iskolák által szervezett utakra vonatkozó szabályokat, és most úgy tűnik, kész a kormány terve.

A 24.hu szerint a jövőben este 11 és hajnali 4 óra közt tilos lesz a diákok által használt buszokkal közlekedni.

Egy iskolaigazgatónak írt levélre hivatkozva arról írnak, hogy a kormány terve szerint éjjel a sofőröket el kellene szállásolni ott, ahol a diákok is pihennek éjszaka, és csak hajnalban lehetne ismét útnak indulni.

A levélben arról nem esik szó, hogy csak a külföldi utakra vonatkozik majd az új szabály, tehát elvileg a belföldi utakra is így kell majd eljárni. Ez azért érdekes, mert egy-egy esti program, például egy színházi előadás a szabály betartásával akár kétnapossá is duzzadhat.

A Klebelsberg Központ a portálnak azt írta, hogy a jövőben tisztázzák, mely utakra vonakozik majd a szabályozás, így a belföldi színházlágogatások feltehetően kikerülnek ebből a körből, és inkább a hosszabb, külföldi utak szervezését szigorítják.

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.