Százak tüntettek a Telekinél az igazgató mellett Közoktatás
Eduline

Százak tüntettek a Telekinél az igazgató mellett

Több száz tüntető vonult fehér virágokkal és szalagokkal a budapesti Teleki Blanka Gimnázium mellé, hogy támogatásukról biztosítsák az iskola vezetését. Pukli István igazgató a Kliktől kapott levelet, amiben arra kérte a fenntartó, hogy mindössze pár óra alatt számoljon be dokumentumokkal arról, hogy mindenkit tájékoztattak-e az óraelmaradásokról, mikor a miskolci tanártüntetéshez csatlakoztak.

Pukli István igazgató a Teleki kapujában.

Két sávot is le kellett zárni a zuglói Teleki Blanka Gimnázium mellett, mert olyan nagy tüntető tömeg jelent meg péntek késő délután az iskola mellett, akik Pukli István igazgató melletti szolidaritás jegyében vonultak ki fehér virágokkal. A virágok az egész kerítést beborítják.

A tüntetésre ellátogatott Karácsony Gergely zuglói polgármester, beszédet mondott a Kölcsey Ferenc Gimnázium egyik tanára, valamint Pilz Olivér miskolci hermanos tanár levelét is felolvasták a tüntetők. A kölcseys tanár beszédében visszautasította a stílust, amiben a tanárokkal beszélnek a közelmúltban, valamint az olyan jellegű támadásokat, ami Pukli Istvánt és a Telekit érte. A hvg.hu szerint Pilz levelében egy modern Don Quijoténak nevezte Puklit, hozzátéve, hogy "Nem szabad félni." Puklis István megjelent, de nem szólalt fel a tüntetésen.

Kálovics Enikő, a Független Diákparlament tagja is felszólalt, aki arra biztatta a szülőket, hogy február 29-én a tiltakozást támogatva ne engedjék iskolába a gyerekeiket (a tanárok nem sztrájkolhatnak teljes tanítási napokat - a Szerk.).

További cikkeink a témában
Ellenőrzőbe írt üzenettel tiltakozik egy szülő
A Klik nem nézi jó szemmel, ha órák maradnak el tüntetés miatt
Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.