Siker! Már "csak" 600 milliós adóssága van a Kliknek Közoktatás
MTI

Siker! Már "csak" 600 milliós adóssága van a Kliknek

Csaknem kilencvenhét százalékkal csökkent a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) adóssága a február közepi állapothoz képest, az akkori 17 milliárd helyett jelenleg 620 millió forint a lejárt tartozásállomány - nyilatkozta a Magyar Idők csütörtöki számában az oktatásért felelős államtitkár.

Palkovics László a lapnak azt mondta: az intézményfenntartó folyamatos fizetőképessége biztosított, és a jelenlegi adósságállomány már biztosan nem fog nőni, illetve a fennmaradó 620 millió forintos tartozás néhány héten belül nullára csökkenhet.

A lap emlékeztet arra, hogy már márciusra - a február végihez képest - több mint 64 százalékkal, 5,2 milliárd forintra csökkent a Klik adósságállománya.

Pölöskei Gáborné, a Klik elnöke a felhalmozódott tartozás kifizetésével kapcsolatban korábban arról beszélt a Magyar Időknek, hogy első körben 8,6 milliárd forint értékben 90 ezer lejárt számlát fizettek ki a kis- és középvállalkozóknak.

A második szakaszban 27 ezer számla feldolgozása történt meg, és ebben a körben ugyancsak kis- és középvállalkozóknak törlesztették az adósságot, de az érintettek között szerepeltek például a gyerekek buszoztatásával foglalkozó, valamint más szállítási-fuvarozási cégek is.

Pölöskei Gáborné most hangsúlyozta: a harmadik körben a nagyobb összegű számlákat rendezik. A cél az, hogy az iskolák pénzügyi támogatása kiszámítható, pontosan követhető és biztosított legyen, ne csak ebben az évben, hanem a későbbiek folyamán is.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.