Furcsa kérdést tett fel Parragh László, aki tudja, hogy ő a "fekete ördög" Közoktatás
Eduline

Furcsa kérdést tett fel Parragh László, aki tudja, hogy ő a "fekete ördög"

Igen, fenntartom, hogy csökkenteni kell a gimnáziumi férőhelyek számát - mondta az mfor.hu-nak Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki szerint sok diák még írni-olvasni sem tud, amikor bekerül a középiskolába, az általános iskolai oktatáson ezért mindenképpen változtatni kell. Azt a kérdést is feltette, "mire jó, ha a gyerek kívülről fújja az Árpád-házi királyok születési dátumát"?

"Nem rémlik, hogy olvastam volna ezeket a jelentéseket, de hát annyi ilyen készül, hogy nem is emlékezhetem mindegyikre" - mondta a portálnak a kamarai elnök arról a minisztériumi háttéranyagról, amely többek között azt tartalmazza, hogy fokozatosan, de folyamatosan csökkenteni kell a gimnáziumi férőhelyek számát (a tárca egyébként kedden azt közölte, javaslataiknak "nem képezi alapját" a háttéranyag).

"Sokan nem tudnak még írni, olvasni sem, amikor bekerülnek a középiskolába, nemhogy számítógépet használni. Ez sajnos előfordul a főiskolákra, egyetemekre jelentkezők körében is" - mondta Parragh László a magas lemorzsolódási arányokól. Ezért szerinte a legsürgősebb változtatásokra a közoktatásban, tehát az általános iskolai szinten van szükség. Ahol jelenleg elavult tananyagot oktatnak a fiataloknak, s közben nem jut elég idő a korszerű ismeretek elsajátítására.

"Mire jó, ha a gyerek kívülről fújja az Árpád-házi királyok születési dátumát?" - teszi fel a kérdést. Ennél sokkal hasznosabb lenne, ha a lehető legkorábban megtanulnának legalább egy idegen nyelvet, és készségszinten a számítógép használatát. Az Excel-tábla használata a mindennapi életben is jól jön - mondja. Tudom, hogy én vagyok a fekete ördög - jelezte, hogy tisztában van azzal, nem mindenki ért egyet oktatáspolitikai javaslataival.

Üzent a szülőknek Parragh László: rossz beidegződés, hogy azt hiszik, érettségivel minden ajtó megnyílik

"Ma a szülők meg vannak győződve róla, hogy ha a gyereknek van egy érettségije, minden ajtó nyitva áll előtte. Ez rossz beidegződés" - mondta a Magyar Nemzetnek Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. "Számtalan olyan szakgimnáziumot találni, ahol a diákok elhelyezkedési esélyei magasabbak, mint a 2,5-3-as átlagú gimnáziumok tanulóinak.

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban Campus life Kurucz Tünde

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban

1956. október 23-án délelőtt még megtartották az órákat a BME-n, az ELTE rektori tanácsa kiállt a diktatúra ellen tüntetést szervező hallgatók mellett és az egyetem oktatói a diákokkal együtt vonultak a békésnek induló demonstráción, mely végül az ÁVH sortüze után a Magyar Rádió épületének elfoglalásához vezetett.