"Időhiány": ezért nem egyeztettek a szakképzési tanáccsal a kancellárokról? Közoktatás
Eduline

"Időhiány": ezért nem egyeztettek a szakképzési tanáccsal a kancellárokról?

A kormány anélkül nyújtott be jelentős módosításokat a szakképzési törvényről, hogy kikérte volna a Szakképzési Innovációs Tanács véleményét – közölte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).

Azt írják közleményükben, hogy a PDSZ a Szakképzési Innovációs Tanácsnak (SZIT) alakulása, szeptember óta tagja. „Ezt a tanácsadó testületet azzal a céllal hívta össze az Innovációs és Technológiai Minisztérium, hogy az átalakításra szoruló szakképzés jogszabályi hátterére az érintettekkel közösen, azokat már az előkészítő folyamatba bevonva tegyen javaslatot. A SZIT a demokrácia elvárásainak megfelelően kezdte meg működését, ám ebbe a működésbe nemrégiben zavar jelentkezett, hiszen a kormány a nélkül nyújtott be jelentős módosításokat a szakképzési törvényről (pl. kancellári rendszer), hogy kikérte volna az általa elsősorban e célból létrehozott testület véleményét” - írják.

A szakszervezet szerint amikor ezt szóvá tették a SZIT legutóbbi ülésén, a minisztérium időhiánnyal magyarázta az eljárást. „Azóta lezajlott a javaslat általános vitája. Nagyon sajnáljuk, hogy így történt, hiszen a Szakképzési Innovációs Tanácsban valóban konstruktív munka folyik, s a jelenlegi politikai közegben ez nagy és úgy tűnik, igen törékeny érték” – írják.

Hozzáteszik: ha hasonló súlyú, a szakszervezet demokráciáról alkotott felfogásával össze nem egyeztethető esetet tapasztal, mérlegelni fogja a további együttműködés lehetőségeit.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a szakképzési centrumok kancellári posztjának létrehozásáról szóló törvényjavaslatot Palkovics László innovációs miniszter nyújtotta be. Úgy fogalmazott az indoklásban, hogy „a felsőoktatási intézményekben már jól működő intézmény mintájára” tervezik ezt a lépést

Kancellárokat küldenének a szaképzési centrumokba is?

A szakképzésben is kancellárok felelnek majd az intézmények gazdálkodásáért egy új törvényjavaslat szerint. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a benyújtó, mivel ezt a területet elvették az oktatást irányító tárcától. Úgy fogalmaz az indoklásban, hogy „a felsőoktatási intézményekben már jól működő intézmény mintájára" tervezik ezt a lépést - írja a hvg.hu.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.