Aláírásgyűjtésbe kezd a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a közoktatásban dolgozók körében – azt szeretnék elérni, hogy csökkenjen a tanárok túlterhelése és rendezzék az ágazatban dolgozók bérét.
Állítsák vissza a pedagógusok kötelező óraszámát a közoktatási törvényben korábban rögzítettek szerint, de legfeljebb 22 tanórára!
A Munka törvénykönyve és egyéb jogszabályok alapján járó többletmunkát minden esetben fizessék ki a munkáltatók!
Legalább 50%-os illetményemeléssel rendezzék az oktatásban közalkalmazotti bértábla alapján besorolt munkavállalók bérét!
A pedagógusok illetményét meghatározó vetítési alap automatikusan kövesse a mindenkori minimálbért úgy, ahogy azt az eredeti jogszabály előírta.
Ebből a négy pontból áll a PDSZ petíciója.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2019-ben is az 101 500 forintos vetítési alap határozza majd meg a pedagógusok bérét, hiába kéri évek óta a szakszervezetek, hogy vagy emeljenek a vetítési alap összegén, vagy térjenek vissza a pedagógus-életpályamodell bevezetésekor kidolgozott számítási módhoz, és a mindenkori minimálbér legyen a tanárok, tanítók, óvodapedagógusok, gyógypedagógusok fizetésnek alapja.
Legalább 60-70 ezer forintot veszít havonta egy néhány éves tapasztalattal rendelkező tanító vagy tanár azzal, hogy a pedagógusok bérét még mindig a négy éve változatlan összegű, 101 500 forintos vetítési alap határozza meg, nem pedig az évről évre emelkedő minimálbér.
Több tízezer forintot veszítenek a pedagógusok a bértábla alapjának bebetonozása miatt
2019-ben is az 101 500 forintos vetítési alap határozza majd meg a pedagógusok bérét, hiába kéri évek óta a szakszervezetek, hogy vagy emeljenek a vetítési alap összegén, vagy térjenek vissza a pedagógus-életpályamodell bevezetésekor kidolgozott számítási módhoz, és a mindenkori minimálbér legyen a tanárok, tanítók, óvodapedagógusok, gyógypedagógusok fizetésnek alapja.