PDSZ: kevés időt kaptak a tanárok a tárgyalásra Közoktatás
MTI

PDSZ: kevés időt kaptak a tanárok a tárgyalásra

A pedagógusok sztrájkbizottságának elsődleges célja a munkahelyek megőrzése - mondta Mendrey László, a Pedagógusok...

A pedagógusok sztrájkbizottságának elsődleges célja a munkahelyek megőrzése - mondta Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

A négy pedagógus-szakszervezet által alakított sztrájkbizottság néhány hete hivatalos levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek, amelyben a közszféra bértáblájában 20 százalékos emelést követeltek január 1-jétől, illetve azt, hogy halasszák el az iskolák államosítását és tárgyalják újra a pedagógus életpályamodellt.

A PDSZ elnöke rámutatott: kevés időt hagyott Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a tárgyalásra, a jogszabályok szerint legkésőbb jövő hétfőig be kell fejezni azokat.

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban Campus life Kurucz Tünde

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban

1956. október 23-án délelőtt még megtartották az órákat a BME-n, az ELTE rektori tanácsa kiállt a diktatúra ellen tüntetést szervező hallgatók mellett és az egyetem oktatói a diákokkal együtt vonultak a békésnek induló demonstráción, mely végül az ÁVH sortüze után a Magyar Rádió épületének elfoglalásához vezetett.