Ötezer forint fizetést kapott a makói tanár, de előtte alig tudta lerázni a bőkezű Kliket Közoktatás
Eduline

Ötezer forint fizetést kapott a makói tanár, de előtte alig tudta lerázni a bőkezű Kliket

Egy makói pedagógus fizetés nélküli szabadságon volt decemberben, ennek ellenére kapott bért a Kliktől.

A pedagógus jelezte a hibát a központ felé. A Klik adott neki egy számlaszámot, amire vissza kellett utalni a plusz bért, amit meg is tett.

Itt adjuk át a szót a Délmagyarnak, ahol beszámolnak a kafkai kalandról:

„Februárban azonban a januári mellett ismét elutalták a decemberi bérét. A pedagógus ismét jelezte a problémát a KLIK-nek, amely arról értesítette a héten, hogy a februári fizetésével rendezik az immáron másodszor is elutalt decemberi munkabérét. Mégpedig úgy, hogy a februáriból levonják a decemberit, így március elején csak a különbözetet utalják, 5000 forintot.”

„Kíváncsian várom, hogyan sikerül most a Kliknek a pénzügyi manőver” – mondta a lapnak a tanár.

Épp ma derült ki, hogy már nagyon sürgős a Klik átszervezése, mivel a miniszteri poszt is múlhat rajta.

Hogyan érdemes idén készülni a kompetenciamérésekre? Közoktatás Kurucz Tünde

Hogyan érdemes idén készülni a kompetenciamérésekre?

Már csak szűk egy hónap és kezdődik az első olyan kompetenciamérés, aminek nagy eséllyel tétje is lesz. A cikksorozatunk második részében azzal foglalkozunk, milyen feladatokra lehet számítani a kompetenciamérésen, milyen segédeszközöket lehet használni.