Nyolc hónapja nincs tető az iskola fölött, de a Klik nem kapkod Közoktatás
Eduline

Nyolc hónapja nincs tető az iskola fölött, de a Klik nem kapkod

Nyolc hónapja nincs rendes tető egy vásárosnaményi iskola fölött. A Klik nem tud vele mit kezdeni, az önkormányzat tudna, de semmit sem tehet.

Még tavaly július 24-én rongálta meg az iskolát egy vihar, de azóta nem sikerült helyreállítani a károkat – erről a szon.hu számolt be.

Filep Sándor polgármester a portálnak azt mondta, „a tavaly nyári vihar után azonnal felajánlottuk a Klik-nek, hogy vis maior keretből pályázunk a helyreállításra, azonban ettől elzárkóztak, a közbeszerzés elhúzódott, már a novembertől életbe lépő új szabályok vonatkoznak rá, ami tovább késleltette az Eötvös-iskola megrongálódott épületének megnyugtató rekonstrukcióját”.

Kapcsolódó cikkek

A Klik elismerte, csak a bérekre van pénze

Egy hét alatt rendbe tennék a Klik finanszírozását

Fűtésre nincs pénz a Kliknél, de ördögbotra igen?

Az ország egyik legjobb egyetemének egyik épülete így fest

Közben az épület öt felső tanterme használhatatlan, a kár eléri a 35 millió forintot. A 2012-ben felújított tornaterem is komoly károkat szenvedett, az 10 millió forintos értékben károsodott. A tornateremben egyébként nagyobb a kár, mint amit tavaly felmértek, ugyanis azóta a megrongált tető miatt többször beázott.

A polgármester még december 1-jén Hanesz Józsefnek, a Klik elnökének is írt levelet, amelyben kérte, gyorsítsák fel az eljárást, ám válasz nem érkezett – írja a lap.

A parlamentben is téma volt már az iskola helyzete. Akkor Rétvári Bence, az EMMI parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy a vihar idején még nem tartozott a Klikhez az épület. A polgármester azonban elárulta, már 2013 óta a Klik a fenntartó.

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.