Nyílt levelet írt a PDSZ az iskolaigazgatóknak Közoktatás
Eduline

Nyílt levelet írt a PDSZ az iskolaigazgatóknak

"...kérem Önt, hogy ne hagyja magát megtéveszteni, s most ne differenciáljon! Ez a néhány ezer forint mindenkinek jár!" - áll a PDSZ nyílt levelében, amit az intézményvezetőknek címeztek.

Súlyosan etikátlannak tartja, ezért kéri a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete az intézményvezetőket, hogy ne differenciálják a tanárok bérét.

Mint ismert, a kormány rendelete lehetőséget ad arra, hogy az igazgatók ne egyenlően osszák el az életpályamodellel beígért több lépcsős béremelés utolsó részletét. Csakhogy a PDSZ álláspontja szerint annak idején ezt az összeget már minden tanárnak odaítélte az állam.

Kellemetlen meglepetés érheti a tanárokat szeptemberben: nem mindenkinek emelkedik a bére

Hiába ígért 3,5 százalékos béremelést a tanároknak pedagógusnapi köszöntőjében Balog Zoltán erőforrásminiszter, egy jogszabálymódosítás miatt lesznek olyan pedagógusok, akiknek egy forinttal sem emelkedik majd a bérük szeptembertől. Sok pedagógust érhet kellemetlen meglepetés szeptembertől, nem mindenkinek emelkedik ugyanis a bére - hiába jelentette ki többször Palkovics László oktatási államtitkár és Balog Zoltán erőforrásminiszter, hogy szeptembertől újabb emelésre számíthatnak a tanárok, tanítók.

2013-ban a kormány béremelést ígért a tanároknak a pedagógus életpályamodell bevezetésével. Később döntöttek úgy, hogy ezt az emelést részletekben, évente kapják meg az érintettek. Az évente pár ezer forintot jelentő emelést utolsó részlete most szeptemberben esedékes.

A PDSZ álláspontja szerint a 2013-ban bevezetett bérintézkedés minden érintett számára tervezhető illetmény növekedést ígért. Mint írják, "amennyiben ez nem valósul meg, komoly ellentétek, feszültségek keletkez(het)nek a tanárikban (beszéljünk őszintén, valójában „aprópénzért”), tovább növelve az egyébként is jogos elégedetlenséget, megosztva, szétzilálva a napjainkra kialakult pedagógus egységet".
Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.