Nulla szavazattal lett igazgató, de szerinte igenis ő lesz a megfelelő ember Közoktatás
Eduline

Nulla szavazattal lett igazgató, de szerinte igenis ő lesz a megfelelő ember

Senki sem támogatta, mégis Konkoly Bélát nevezte ki a Klik egy szegedi kollégium igazgatójának. Most elmondta, szerinte miért volt ellenállás a kinevezésével szemben.

Egy szegedi kollégium vezetésére ketten pályáztak: a Fodor József kollégiumot 13 éve vezető Kuzma Éva, és egy általános iskolai testnevelő tanár, Konkoly Béla.

Megkérdezték a kollégium nevelőtestületét, diákönkormányzatát, az alkalmazotti tanácsot és az intézményi sportmunkaközösséget. A nevelőtestület 8–0, a diákönkormányzat 12–0, az alkalmazotti tanács 8–0, a sportmunkaközösség 12–0 arányban Kuzma Évát támogatta Konkoly Bélával szemben.

A helyi Klik mégis Konkolyt nevezte ki, holott a nevelőtestület felhívta a figyelmet arra, hogy semmiféle hasonló téren szerzett tapasztalata nincs, ráadásul Klebelsberg nevét sem tudta helyesen leírni a pályázatában.

Konkoly ma a Délmagyarban védte a kinevetését. Szerinte az emberek többsége változásellenes, ezért nem szavaztak rá, majd sorolja, milyen helyeket virágoztatott már fel karrierje során.

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.