Megszólalt a minisztérium: "csak elsőfokú ítélet" született a szegregáló iskolákról Közoktatás
Eduline

Megszólalt a minisztérium: "csak elsőfokú ítélet" született a szegregáló iskolákról

Fellebbez az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Fővárosi Törvényszék keddi ítélete ellen, amelyben az áll, hogy huszonnyolc általános iskolában jogellenesen elkülönítették a cigány tanulókat.

Huszonnyolc általános iskolában jogellenesen elkülönítették, ezzel diszkriminálták a cigány tanulókat - ezt állapította meg a Fővárosi Törvényszék kedden annak a személyiségi jogi pernek az elsőfokú lezárásaként, amelyet az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány indított az Emberi Erőforrások Minisztériuma ellen a szegregáció miatt. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a minisztérium ötvenmillió forint közérdekű bírságot is köteles megfizetni. A bíróság úgy rendelkezett, hogy ezt a pénzt teljes egészében arra kell költeni, hogy civil szervezetek öt éven át ellenőrizzék az iskolai deszegregációs folyamatokat.

A minisztérium szombaton reagált a döntésre. Közleményükben azt írják, az ítélet még nem jogerős, csak elsőfokú ítéletről van szó, amely ellen fellebbezést nyújtanak be.

"A kormány felzárkózási eredményeit folyamatos nyomon követések és megbízható mérések igazolják. A felsőoktatásban tanuló roma hallgatók száma folyamatosan növekszik, és a roma gyermekek több mint kilencven százaléka jár óvodába" - írják a közleményben, hozzátéve: az ingyenes étkeztetéssel és tankönyvekkel "kézzel fogható segítséget" nyújtanak a hátrányos helyzetű családoknak.

Fontos bírósági döntés: tizenhárom iskola nem indíthat szeptemberben első osztályt

Huszonnyolc általános iskolában jogellenesen elkülönítették, ezzel diszkriminálták a cigány tanulókat, ezt állapította meg a Fővárosi Törvényszék kedden annak a személyiségi jogi pernek az elsőfokú lezárásaként, amelyet az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány indított az Emberi Erőforrások Minisztériuma ellen a szegregáció miatt - írja a Magyar Nemzet.

Szabadszedéses menza: így működik az átállás az iskolákban Közoktatás Gál Luca

Szabadszedéses menza: így működik az átállás az iskolákban

Egyre több iskola vezeti be a szabadszedéses menzát, amelynek köszönhetően a diákok maguk dönthetik el, mit és mennyit szeretnének enni. Ez nemcsak az étkezési élményt javítja, hanem a kidobott étel mennyiségét is jelentősen csökkenti. Sok helyen azt tapasztalják, hogy a rendszer bevezetése után többen fizetnek be az iskolai étkezésre, köztük olyanok is, akik korábban nem éltek ezzel a lehetőséggel.