Még elköltenek egymilliárdot az iskolákra, mielőtt elveszi tőlük az állam Közoktatás
eduline/mti

Még elköltenek egymilliárdot az iskolákra, mielőtt elveszi tőlük az állam

Több mint egymilliárd forint értékű intézményfelújításról, elsősorban oktatási intézmények korszerűsítéséről döntött Zalaegerszeg közgyűlése pénteken. Talán jobban örültek volna a pályázati pénzeknek, ha nem venné el a kormány az iskolák működtetését is az önkormányzatoktól.

Balaicz Zoltán polgármester felsorolta, melyik intézményre mennyit költenek a területi operatív program keretéből: 346 millió forintot szánnak a több mint 120 éves Zrínyi gimnázium megújítására, 316 milliót a Landorhegyi Általános Iskola korszerűsítésére, 103 millió forintot pedig az Ady iskola tornatermének felújítására, továbbá 238 millió forint jut az Idősek Gondozóházának korszerűsítésére és 230 millió forint a Vizsla park teljes megújítására.

A polgármester hozzátette: az iskolák rekonstrukcióját az állami fenntartásba vétel ellenére fontosnak tartja a város, mert nem mindegy, hogy milyen körülmények között tanulhatnak a zalaegerszegi diákok, de számítanak az állami intézményfenntartó hasonló pályázati felújítási lehetőségeire is.

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban Campus life Kurucz Tünde

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban

1956. október 23-án délelőtt még megtartották az órákat a BME-n, az ELTE rektori tanácsa kiállt a diktatúra ellen tüntetést szervező hallgatók mellett és az egyetem oktatói a diákokkal együtt vonultak a békésnek induló demonstráción, mely végül az ÁVH sortüze után a Magyar Rádió épületének elfoglalásához vezetett.