#zalaegerszeg

Közoktatás Eduline/MTI

Duális szakképző központ épül Zalaegerszegen: a kisvállalkozásokat is bevonják

Az önkormányzat, az iskolák, a városban működő vállalkozások együttműködésével és a kormány támogatásával Zalaegerszegen nyílik meg az első duális szakképző központ - közölte az innovációs és technológiai miniszter csütörtökön a zalai megyeszékhelyen épülő duális szakképző központ építésének projektindító rendezvényén.

Felsőoktatás MTI

Komoly összeget kap a zalaegerszegi felsőoktatás a kormánytól

A zalaegerszegi felsőoktatási intézmények mintegy 3 milliárd forint támogatást nyertek el a helyi gazdaság igényeit szolgáló kutatási kapacitások fejlesztésére, valamint duális képzésre - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára szombaton Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

Közoktatás MTI

Kiürítettek egy zalaegerszegi iskolát

Füstölgő, izzó ablakkeret okozott riadalmat hétfő délelőtt az egyik zalaegerszegi középiskolában, csaknem száz diáknak kellett elhagynia az épületet - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján.

Megosztja a szülőket, hogy akár lövészetre is taníthatják a diákokat az iskolában Közoktatás Székács Linda

Megosztja a szülőket, hogy akár lövészetre is taníthatják a diákokat az iskolában

A szülők beleegyezését kérte egy honvédelmi alapismereteket is oktató iskola ahhoz, hogy tanórai keretek között lőtérre vigyék és légfegyverrel lőni tanítsák a tizenegyedikeseket. Van, akik szerint ez "izgalmas" és akár ahhoz is hozzájárulhat, hogy többen kedvet kapjanak a sportlövészethez, a legtöbben viszont élből elutasítják az órai fegyverhasználatot még akkor is, ha az elvileg felügyelt.