Még az idén átalakíthatják a Klebelsberg-központot Közoktatás
MTI

Még az idén átalakíthatják a Klebelsberg-központot

Elkészült a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) átalakításának terve, amely törvényjavaslat formájában még az év vége előtt a kormány elé kerül, de jó esetben akár a parlament is elfogadhatja idén a változtatásokat - mondta a köznevelésért felelős államtitkár a Magyar Nemzetnek adott interjújában.

A lap pénteki számában megjelent interjúban Czunyiné Bertalan Judit rámutatott, hogy a módosítás nyomán helyi szintre kerül minden olyan feladat, amely az iskolák napi működéséhez kell, a központban pedig stratégiai, fejlesztési döntések születnek majd.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy nem keres új embert a szaktárca a Klik élére, ugyanis a jelenlegi megbízott vezető, Hanesz József elnöki kinevezésére tesz majd javaslatot.

Czunyiné Bertalan Judit beszélt arról is, hogy a vegyes profilú középiskolákat még ebben a tanévben átszervezik, hogy a szakképző intézmények a 2015/2016-os tanévet már a Nemzetgazdasági Minisztérium fennhatósága alatt kezdhessék meg. Leszögezte azonban: a gimnáziumok leépítésére semmiképp nem készül a kormány.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.