Már az agrárszektorban sincs elég képzett szakember Közoktatás
Eduline

Már az agrárszektorban sincs elég képzett szakember

A tanulók negyede jut el az oklevélig.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a gazdálkodók közel 80 százaléka mindössze gyakorlati tapasztalatokkal rendelkezik - feltehetően idősebb gazdák -, felsőfokú mezőgépész végzettsége csak 3 százalékuknak van - írja a Magyar Hírlap. Míg a csaknem 800 millió forint értékű gépberuházás valósult meg a mezőgazdaságban, közben munkaerőhiánnyal küzd ez az ágazat is, hasonlóan az informatikai szektorhoz, ahol már az oktatás szintjén is hiány van.

Kritikus a helyzet az iskolákban: elfogytak a tanárok, valahol diák tartott órát

Az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete száz iskoláról tud, ahol nincs elég informatikatanár, ezért valahol csak szabálytalan helyettesítéssel tudnak órát tartani. A kerettantervek módosítása következtében a korábbi csökkentést kompenzálva ismét növekedett az informatikaórák száma a szakgimnáziumokban. Ez azonban kihívás elé állított több iskolát - derült ki az ISZTE főtitkára, Bánhidi Sándorné Vasárnapi Híreknek adott nyilatkozatából.

Tavaly a szakképzésben résztvevő 84 ezer tanuló közül 4400 kezdte meg az oktatást valamilyen mezőgazdasági szakiskolában, de alig több mint 1000 tett sikeres szakvizsgát. Emellett összesen 43 ezer mezőgépész végzettségű szakember van az országban, ám mindössze 4 ezren dolgoznak az agráriumban.

A technikus és az egyetemi szintű képzésre jelentkezők száma nagyon alacsony, a diákokból is hiányzik a szakmai érdeklődés, amire a mezőgazdaság fejlődését lehetne alapozni - mondta a lapnak Harsányi Zsolt, a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének elnöke.

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium? Érettségi-felvételi Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium?

2026. február 19-ig kell leadnotok a középiskolai jelentkezéseteket, de még nem vagytok biztosak abban, hogy milyen iskolatípus lenne számotokra a legjobb választás? Nem vagytok egyedül: sok család számára komoly dilemmát jelent, hogy maradjon-e a diák az általános iskolában nyolcadikig, vagy érdemesebb már korábban gimnáziumba váltani. Új középiskolai kisokosunkban végigvesszük a legfontosabb lehetőségeket – ebben a részben a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat mutatjuk be.