Már a kerekasztal résztvevői között sincs egyetértés? Közoktatás
Eduline

Már a kerekasztal résztvevői között sincs egyetértés?

Nem úgy emlékeznek a résztvevők a keddi ülésre, ahogy az államtitkár.

Palkovics László a Közoktatási Kerekasztal legutóbbi ülése után azt mondta, megállapodtak abban, hogy szükség van az állami fenntartóra.

A résztvevők azonban a Népszabadságnak cáfolták, hogy született volna ilyen megállapodás. Se a Nagycsaládosok Országos Egyesületének képviselője, sem pedig a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke nem emlékszik arra, hogy ilyesmiről szó lett volna.

A Klik tegnapi ígéretéről itt írtunk.

Az intézményfenntartási munkacsoportban hosszú vita folyt a különböző iskolafenntartási modellekről, és végül arra jutottak, hogy a fenntartás „inkább állami" felelősség legyen a jövőben is, de semmiképpen sem a jelenlegi szervezeti keretek között – írja a lap.

A tiltakozó tanárok nem reformokat, hanem a Klik megszüntetését követelik. Hogy miért nem javít a helyzeten a jelenlegi rendszer foltozgatása, arról itt írtunk.

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.