Majdnem megduplázódott az egyházi iskolába járók száma a Klik óta Közoktatás
eduline/mti

Majdnem megduplázódott az egyházi iskolába járók száma a Klik óta

A Klik elindulását követően rengeteg önkormányzati iskola az egyházhoz váltott a Klik helyett, sok szülő inkább ezekbe iratták a gyerekeket.

Jelentősen, 81-százalékkal emelkedett az egyházi iskolákban tanuló diákok száma az utóbbi hat évben - mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) államtitkára pénteken Debrecenben, egy nyíregyházi tanévnyitón.

2010-ben 112 ezer 500 gyermek vett részt egyházi oktatásban a köznevelés keretein belül, 2016-ban pedig már több mint 204 ezren végzik tanulmányaikat egyházi iskolában. Az egyházi intézmények száma is jelentősen, mintegy 60 százalékkal nőtt - tette hozzá.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Négy szuper augusztus 20-i program Budapesten és vidéken Campus life Székács Linda

Négy szuper augusztus 20-i program Budapesten és vidéken

Bár mivel idén szerdára esik, ezért hosszú hétvégével nem jár, azért mégiscsak mindenkinek jólesik egy pihenőnap a hét közepén is augusztus 20-án. Összeszedtünk néhány programötletet Budapesten és vidéken, amivel eltölthetitek az időtöket, ha aktív kikapcsolódásra vágytok.