Utolsók lettünk: ennyit keresnek más országokban a tanárok, és ennyit itthon Közoktatás
Eduline

Utolsók lettünk: ennyit keresnek más országokban a tanárok, és ennyit itthon

Sehol nem keresnek kevesebbet az OECD-országok közül, mint nálunk. A magyarhoz csak Szlovákiában foghatóak a bérek, és még a chilei vagy török szint is legfeljebb vágyálom lehet, a luxemburgi fizetések meg már szinte nem is látszódnak innen.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet oktatásról nemrég kiadott tanulmánya borzasztó képet fest a tanárok fizetéséről Magyarországon.

A 2013-as adatok szerint évi 10 647 dollárt – 3 millió forint – kap egy kezdő tanár, aminél 3000 dollárral kap többet egy 15 éve a pályán lévő pedagógus. Ezzel a vizsgált országok közül hazánk lett az utolsó.

A szlovák bérek hasonlóan alacsonyak, ott egy kezdő tanár csak alig ezer dollárral kap többet évente, aztán Észtország és Lengyelország következik, ahogy előre haladunk a listán. Kolumbiában évi 5000 dollárral – 1,5 millió forinttal – számíthatnak a kezdő tanárok a magyarországinál magasabb fizetésre.

Tanárok bére

Keveslik a tanárok a szeptemberi béremelést

A szlovák tanárok besokalltak, és sztrájkba kezdtek

Ennyit keresnek jeleneleg a magyarországi tanárok

Az államtitkár szerint a rendszer jó, a tanári bérek nőttek

Csehországban ötmillió forint a tanári bér, Szlovéniában pedig már közel 7,5 millió. Mivel Románia és Bulgária nem tagja az OECD-nek, így ottani adatokat sajnos nem közöl a tanulmány. Az azonban talán meglepő, hogy Törökországban is jóval magasabbak a tanári fizetések, Ausztria pedig már az első traktusban található az évi 10 millió forintos kezdőbérrel.

Egy tanár messze a legtöbb fizetésre egyébként Luxemburgban számíthat, ott évi 23,5 millió forint az éves apanázs kezdőként, ami havi közel kétmillió forintot jelent.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.