Ezek az egyetemisták nem tréfálnak: százezrek tüntettek az egyetemek finanszírozásának növeléséért
Több százezer diák vonult az utcára szerdán Kolumbia nagyvárosaiban, hogy követeljék az állami egyetemek finanszírozásának növelését.
Több százezer diák vonult az utcára szerdán Kolumbia nagyvárosaiban, hogy követeljék az állami egyetemek finanszírozásának növelését.
Kolumbiában a kínai hegymászáson is sikerült túltenni.
Sehol nem keresnek kevesebbet az OECD-országok közül, mint nálunk. A magyarhoz csak Szlovákiában foghatóak a bérek, és még a chilei vagy török szint is legfeljebb vágyálom lehet, a luxemburgi fizetések meg már szinte nem is látszódnak innen.
Iskolabusz helyett drótkötélpályán jutnak el iskolába az egyik kolumbiai település diákjai.
A kolumbiai kormány oktatási reformja ellen demonstráltak egyetemisták Bogotában.
Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.