Kitört a mosdóforradalom egy brit iskolában: szerintetek igazuk van a szülőknek? Közoktatás
Eduline

Kitört a mosdóforradalom egy brit iskolában: szerintetek igazuk van a szülőknek?

Szabadságot a hólyagoknak! jelmondattal írt alá petíciót már 2600 diák Nagy-Britanniában, ahol a legbizarrabb iskolai botrányok törnek ki hétről-hétre. Itt egy újabb.

A Perth Grammar School diákjai szerint az igazgató megsértette alapvető emberi jogaikat, amikor olyan szabályt hozott, hogy óra közben tilos kimenni a mosdóba - írja a Daily Mail.

A diákok és szüleik szerint emiatt romlik a gyerekek teljesítménye, sokan pedig inkább nem isznak eleget, nehogy emiatt kellemetlen helyzetbe kerüljenek.

Az iskola azonban arra hivatkozik, hogy rengetegen mászkáltak ki óráról, ezért az igazgató csak a már eddig is létező házirendet erősítette meg, tehát a tanórát csak kivételes esetekben lehet elhagyni.

Nemrég egy szintén brit suli vezetése levélben kérte a szülőket, hogy ne pizsamában jelenjenek meg, amikor gyereküket viszik, egy másik angliai intézmény pedig arra szólította fel az apukákat és anyukákat, hogy lesznek szívesek nem a kapuban füvezni.

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban Campus life Kurucz Tünde

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban

1956. október 23-án délelőtt még megtartották az órákat a BME-n, az ELTE rektori tanácsa kiállt a diktatúra ellen tüntetést szervező hallgatók mellett és az egyetem oktatói a diákokkal együtt vonultak a békésnek induló demonstráción, mely végül az ÁVH sortüze után a Magyar Rádió épületének elfoglalásához vezetett.