Intézetbe kerülhet a lány, aki zaklatás miatt akarta megölni magát Közoktatás
Eduline

Intézetbe kerülhet a lány, aki zaklatás miatt akarta megölni magát

Az osztálytársai rendületlenül zaklatták, végül nem látott más kiútat és felvágta az ereit. Szerencsésen megmenekült, de az esetet követően a gyámügy nem engedi haza az őt nevelő nagymamájához a lányt.

Egy hónapra intézetbe kerül a 14 éves Viktória, akit a hétfőn sikerült időben megmenteni, miután egy napra eltűnt és öngyilkosságot kísérelt meg. A lányt egy szexképpel zaklattak osztálytársai, mert szerintük az őt ábrázolta.

Iskolai zaklatás miatt vágta fel az ereit egy 14 éves lány

Gyógyszert vett be és felvágta az ereit egy 14 éves kelet-magyarországi lány, miután osztálytársai szexképeket küldözgettek, amikről azt állították, ő szerepel rajtuk. Viktóriával a Blikknek sikerült beszélni. A diák elmondta, beleszeretett egyik osztálytársába, és fotókat küldtek egymásnak azzal a kikötéssel, hogy azonnal törlik a képeket.

Viktóriát a nagymamája neveli, azt mondta a lányról, hogy valóban voltak vele problémák:

De kérdem én, melyik kislánnyal ne lett volna baj, akit nem a szülei nevelnek? Én megadtam neki mindent, de Viki lelke akkor is sérült.

- nyilatkozta a blikk.hu-nak, akiről a portál úgy tudja, hogy súlyos betegsége van. A lány már gyámügyi védelem alatt volt, ezúttal a hivatal csak heti egy alkalommal engedi majd, hogy találkozzanak - értesült a portál.

A zaklatókkal szemben sajtóértesülések szerint eljárás zajlik, de a kiskorúakra tekintettel a rendőrség nem adott eddig bővebb tájékoztatást.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Amennyiben másért aggódsz, ezt az oldalt ajánljuk figyelmedbe.

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.