Hülyeséget beszélt a miniszter a PISA-teszt után, bocsánatot kért Közoktatás
MTI

Hülyeséget beszélt a miniszter a PISA-teszt után, bocsánatot kért

Ez persze nem itthon történt.

Bocsánatkérésre kényszerült Matko Gluncic, a horvát oktatási minisztérium államtitkára egy nyilvánvalóan diszkriminatív kijelentése miatt, amely szerint azért teljesítettek átlag alatt a horvát diákok a 2015-ös PISA-felmérésen, mert abba bevonták a nemzeti kisebbségekhez tartozó és a hátrányos helyzetű tanulókat is - közölte a Jutarnji List horvát napilap hétfőn.

Az államtitkár a felmérésről az N1 horvát hírcsatornának adott hét végi interjújában beszélt. Szerinte a horvát felmérésben minden diák részt vett, a nemzeti kisebbségek és a hátrányos helyzetű tanulók is, ami rontott a horvát átlagon. Továbbá úgy vélte: egyes európai országok meghamisították adataikat.

Gluncic kijelentését azonnal cáfolta Michelle Bras Roth, a horvát PISA-felmérés vezetője. "Horvátországban az eddig elvégzett teszteken egyetlen egyszer sem kapcsoltuk be a felmérésekbe azokat a gyerekeket, akik nem horvát nyelven végzik tanulmányaikat, mint ahogy azokat a diákokat sem, akik csökkentett program szerint tanulnak" - mondta.

Milorad Pupovac szerb kisebbségi parlamenti képviselő véleménye szerint az oktatási minisztérium képviselőjének kijelentése "szűklátókörül és lokálpatrióta, megtűzdelve soviniszta és rasszista elemekkel". Az államtitkár elfelejti, hogy az intelligencia és a tudás nem az ő általa ismertetett kritériumok szerint rangsorolandó - tette hozzá.

Gluncic egy nappal később elnézést kért. A horvát közszolgálati televízióban azt mondta: sajnálja, hogy nem tudta jól kifejezni magát, és egyesek ezért félreértették mondanivalóját. Miután maga is utánanézett, valójában kik vettek részt a felmérésben, kijelentette, hogy mindössze "nyelvbotlás" történt. "Az interjú után azonnal rájöttem, hogy amit mondtam nem volt politikailag korrekt" - magyarázkodott Gluncic, hozzátéve: ez annak tudható be, hogy ő nem politikus, hanem szakember. A sajtó és több ellenzéki politikus is úgy vélekedett, hogy az államtitkárnak a bocsánatkérés után le is kell mondania.

Több tízezer forintos támogatásokat kaphatnak a diákok a 2025/2026-os tanévben  Közoktatás Gál Luca

Több tízezer forintos támogatásokat kaphatnak a diákok a 2025/2026-os tanévben

Szeptemberben indul a 2025/2026-os tanév, a rászoruló fiatalok számára pedig több országos és önkormányzati ösztöndíj is elérhető. Ezeknek a programoknak nem pusztán az a céljuk, hogy anyagi segítséget adjanak a tanulóknak, hanem hogy valódi esélyt biztosítsanak számukra a tanulmányaik befejezésére: legyen szó középiskolai felvételiről, érettségiről vagy szakmaszerzésről, illetve a felsőoktatásban való helytállásról. Mutatjuk, milyen lehetőségekből választhatnak a diákok, és milyen feltételekkel igényelhetők a különböző támogatások.