Egyre több roma fiatal tesz érettségit, és szerez diplomát Közoktatás
MTI

Egyre több roma fiatal tesz érettségit, és szerez diplomát

Ma már a roma fiatalok 20 százaléka szerez érettségit – mondta a cigány diákokat segítő Roma Oktatási Alap vezetője szombaton az M1-en.

 

A 16 országban tevékenykedő szervezet tízéves működése alatt ez a szám megduplázódott. Ugyancsak megduplázódott, és immár 2 százaléknyi a diplomát szerző roma diákok aránya - közölte Szira Judit.

Elmondta: mintegy ezer fiatalt foglalkoztatnak különböző programokban, 6 éves korig fejlesztési projekteket, a kisiskolásoknak szakköröket, nyelvtanfolyamokat szerveznek.

A főiskolások és egyetemisták tanulmányait a tandíj kifizetése mellett évi 800 euró ösztöndíjjal segítik.

A diploma megszerzését annál is inkább fontosnak tartják, mert az elit kialakulása jó példát mutat a többi roma fiatal számára - mondta Szira Judit.

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából Campus life Gál Luca

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából

Ahogy minden ősszel, idén is eljött az idő, amikor visszalépünk egy órát az időben, és megkezdődik a téli időszámítás. Ez az apró változás nemcsak a faliórákat, hanem a mindennapi életünket, alvási szokásainkat és hangulatunkat is befolyásolhatja. De miért is vezették be eredetileg az óraátállítást, és vajon van-e még értelme a 21. században?