Egy miskolci gimnázium menekülne a Kliktől Közoktatás
Eduline

Egy miskolci gimnázium menekülne a Kliktől

Osztályok és tagozatok szűntek meg az utóbbi években, ennek vetne véget a vezetőség a fenntartó cseréjével.

A szülők és a 18 év feletti diákok több mint fele támogatná, hogy egyházi fenntartásba kerüljön a miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium – írja a boon.hu.

A középiskolát a római katolikus Egri Főegyházmegye venné át a portál szerint.

Kovácsné Szegedi Ildikó nemrég egy tájékoztatón elmondta, az iskola vezetése kezdeményezte a fenntartóváltást a célból, hogy az „autonóm, színvonalas és kiegyensúlyozott működési feltételeket hosszú távon biztosítva lássák”.

Kapcsolódó cikkek

Az egyházhoz menekülnek a rossz helyzetben lévő sulik

Egy iskola visszavágyik a Klikhez

Mi történik egy iskola, ha kikerül a Klik alól?

Az igazgató szerint az utóbbi években fenntartói döntések miatt 17-ről 12-re csökkent az osztályok száma az iskolában, több tagozat megszűnt.

A Klik tankerületi vezetője, László István a Boon szerint nem támogatja a váltást, mivel a tankerület hosszú távon tervezett az intézménnyel.

Az egri érsek egyébként azt mondta, csak 80-90 százalékos támogatottság esetén kezdenek tárgyalni a minisztériummal. A portál szerint a most megkérdezettek 54,3 százaléka támogatja a váltást.

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit Közoktatás Kurucz Tünde

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit

Az 50 pontos matekból 23 pont már átlag feletti eredménynek számított a nyolcadikosoknál a 2025-ös központi írásbelin, de magyarból is átlagosan a diákok nyolcadikban csak 30,3 pontot értek el, azonban a negyedikeseknél és a hatodikosoknál sem volt sokkal jobb a helyzet. Elmagyarázzuk egyszerűen miért annyira nehéz magas pontszámot elérnie még egy színötös tanulónak is.