Diákéleteket mentenének egy furcsa figurával Közoktatás
Eduline

Diákéleteket mentenének egy furcsa figurával

A veszély felismerésére nevelné az EU a gyerekeket.

Az Európai Munkavédelmi Ügynökség a 7-11 éveseket célozza egy biztonságtechnikai oktatási sorozattal.

Az óraterveket is tartalmazó leckéket tanároknak szánják, akik a segédanyagokkal balesetmegelőzési ismereteket oktathatnak.

Az anyag főszereplője Napo, melynek karakterére nem sok időt szántak első ránézésre, dehát nem is ez a lényeg.

A kezdeményezők szerint azért fontos ilyen korán megismertetni a kockázatokkal a gyerekeket, mert ebben a korban rögzülhetnek ezek az ismeretek, akkor a veszély felismerése készséggé válik.

A szakemberek szerint késő, ha a diákok a suliból kikerülve elsőként a munkahelyen kapnak balesetvédelmi oktatást.

A programot itthon a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatja, az Emmi pedig az iskolákba történő eljuttatásért felel.

A jogszabályok szerint a diákmunkában dolgozó, és a duális képzésben résztvevő diatalkorúakat is ugyanolyan biztonságtechnikai képzésben kell részeíteni a munkahelyeken, mint a felnőtt dolgozókat. Te tapasztaltad már, hogy nem készítettek fel megfelelően egy veszélyes munkakörnyezetben? Ha igen, írd meg a történetedet az [email protected] címre!

 

 

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.