Csalódás éri a tanárokat januárban: nem emelik a fizetésük alapját Közoktatás
Eduline

Csalódás éri a tanárokat januárban: nem emelik a fizetésük alapját

„A kormány egy forint béremelést sem tervez a pedagógus-előmeneteli rendszer szerint besoroltak számára. Az illetményalap számításának vetítési alapja 2019-ben továbbra is a 2014. évi minimálbér szintjén maradna” – írja Facebook-oldalán a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).

A 2019-es költségvetési törvény javaslatából kiderül: a pedagógusok bérét továbbra is a 101 500 forintos vetítési alap határozza majd meg, ez az összeg évek óta nem változott.

Az elmúlt években több szervezet, így a pedagógus szakszervezetek és a Nemzeti Pedagóguskar is azt kérte a kormánytól, hogy állítsák vissza a korábbi rendszert, és ismét a minimálbér legyen a pedagógusok fizetésének alapja.

Kellemetlen meglepetés a tanároknak: 87 ezer forinttal kereshetne többet egy pályakezdő tanár, ha...

Ha nem szakították volna el minimálbértől a pedagógusok bértábláját. Havi 87 600 forintot, vagyis évi több mint egymillió forintot veszítenek a pályakezdő pedagógusok 2018-ban a néhány éve megváltoztatott bérszámítás miatt - közölte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) „A minimálbér 2018-ban 138 000 Ft.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.