Betiltották a fogócskát egy brit iskolában Közoktatás
Eduline

Betiltották a fogócskát egy brit iskolában

Túl veszélyes – ezzel az indokkal tiltották be egy brit iskolában a fogócskát.

A leedsi Christ the King School udvarán ezután tilos lesz fogócskázni, miután az iskola vezetése túl veszélyesnek kiáltotta ki és betiltotta a világ talán egyik legrégibb játékát.

A szülők szerint nevetséges, hogy megtiltják a gyerekeiknek a fogócskázást. Egy szülő a Telegraph-nak elmondta, a gyerekét nemrég megbüntették, amiért így játszott a társaival. Büntetésből pedig az épületben tartották szünetekben.

Az igazgató szerint azonban csak átmeneti a tiltás, ha jobb lesz az idő, és a jelenleginél tágasabb helyen tölthetik a szünetet a gyerekek, akkor majd újra fogócskázhatnak.

Nagy-Britanniában elképesztő szabályokat képesek hozni egyes iskolák. Erre példa a pizsamát tiltó levél, vagy a nemrég kitört mosdóforradalom.

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.