Az LMP azért gyűjt aláírásokat, hogy visszakapják a települések az iskoláikat Közoktatás
eduline/mti

Az LMP azért gyűjt aláírásokat, hogy visszakapják a települések az iskoláikat

Az LMP aláírásgyűjtésbe kezd a megyei jogú városokban annak érdekében, hogy a települések visszakaphassák oktatási intézményeiket, abban a tizenkét megyei jogú városban pedig, ahol a párt képviselettel rendelkezik, határozati javaslatot is benyújtanak ennek érdekében.

Ikotity István országgyűlési képviselő hétfői budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a párt a 2010 előtti szélsőségesen liberális, és az azt követő szélsőségesen centralizált rendszer helyett köztes megoldást tart megfelelőnek.

A politikus azt szorgalmazta, hogy ahol az önkormányzatok képesek és szeretnék maguk fenntartani az iskolákat, ott ezt megfelelő állami finanszírozás mellett tegyék lehetővé számukra.

Fontosnak ítélte, hogy az igazgatóválasztás, vagy a tankönyvek és módszerek kijelölése is helyi ügy legyen.

Az igazgatók egyelőre nem tudják, mi vár rájuk a Klik állítólagos átalakítása során. Reggeli cikkünkben pedig arról írtunk, nem látszik, mitől lenne hatékonyabb a Klik átalakítása plusz források nélkül.

Iskolák tucatjában kezdődik 7:15-kor a tanítás - brutális órarendekkel szembesültek a diákok a tanév első napjaiban Közoktatás Székács Linda

Iskolák tucatjában kezdődik 7:15-kor a tanítás - brutális órarendekkel szembesültek a diákok a tanév első napjaiban

Sok helyen még órarend sincs, ahol viszont van, ott sok esetben sokkoló óraszámokkal kellett szembesülniük a tanulóknak és a szüleiknek is. Részben a mindennapos testnevelés miatt iskolák tucatjaiban indul a tanítás 0. órával, ami után a diákok még 6-7-8, esetenként, felsőbb évfolyamokban akár 9 órát is végigülnek.