Meglettek az eltűnt diákok? Egyre érdekesebb az alapítványi iskolák ügye Közoktatás
Eduline

Meglettek az eltűnt diákok? Egyre érdekesebb az alapítványi iskolák ügye

Furcsa fejleményekről számolt be a mai Magyar Nemzet azokkal az alapítványi iskolákkal kapcsolatban, melyekről nemrég írta meg a lap, hogy a gyanú szerint trükközhettek az állami támogatásokkal. Állítólag januárban még mindent rendben talált a kincstár az egyik iskolánál, két hónappal később mégis feljelentést tettek.

A hét elején a Magyar Nemzet adóhatósági forrásokra hivatkozva arról írt, hogy három oktatással foglalkozó alapítvány ellen indult eljárás, mivel a gyanú szerint többek közt azzal trükközhettek, hogy több tanulót jelentettek be, mint ahány ténylegesen járt hozzájuk, így véve fel utánuk összesen 3,5 milliárd állami támogatást.

Most kiderült, hogy az egyik érintett iskolánál év elején még mindent rendben talált a Magyar Államkincstár Budapesti és Pest Megyei Igazgatósága. Az „Út a Harmadik Évezredbe" Kemény János Műszaki és Kereskedelmi Szakképző Iskola és Gimnázium nappali tagozatos 400 tanulója még igazoltan és azonosítottan megvolt – írja a lap -, később mégis ez alapján tették meg a feljelentést, miszerint csak papíron van ennyi tanulója az intézménynek.

Ezt a kincstár a helyszínen ellenőrizte, ahol az iskola Ajtósi Dürer fasori székhelyén 204 fő, az iskola telephelyén 148 fő tanulót regisztráltak, 48 fő pedig igazoltan hiányzott; a 400 nappali tagozatos tanulót kvázi „igazoltatták", az okmányaik alapján pedig azonosították az iskola nyilvántartásában.

Két hónappal később a kincstár mégis ez alapján fordult a NAV-hoz, a feljelentés indoka pedig az volt, hogy a 400 nappalis és 400 estis tanuló után 361 milliós támogatást kapott az iskolát fenntartó alapítvány (Drégelyvár Oktatási Központ Alapítvány), ám ahogy írták: „a tényleges tanulók létszáma elenyésző volt”.

Keressük Budapest legszebb egyetemi könyvtárát! Campus life Gál Luca

Keressük Budapest legszebb egyetemi könyvtárát!

Ha egyetemista vagy, biztos megvannak a kedvenc helyeid a kampuszon: ahol jó leülni a szaktársakkal két óra között, meginni egy kávét vagy akár együtt tanulni. De van egy hely, ami mindenki életében közös pont: a könyvtár. Itt sosem érzi egyedül magát az ember, hiszen legyen szó egy nyugis délutánról vagy épp vizsgaidőszakról, mindig körülvesznek a jegyzetekbe és könyvekbe merülő hallgatótársak.