„A tanárokat nem kell erkölcsileg is rendszabályozni” – tiltakoznak az etikai kódex ellen Közoktatás
Eduline

„A tanárokat nem kell erkölcsileg is rendszabályozni” – tiltakoznak az etikai kódex ellen

Elutasítja a pedagógusok etikai kódexét tizenegy szakmai szervezet, köztük a Pedagógusok Szakszervezete, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Hálózat a Tanszabadságért.

A szervezetek közös állásfoglalásukban rögzítették: a kódexet törvény- és alkotmánysértőnek tartják, hiszen ahogy a Pedagógusok Szakszervezetének az Alkotmánybírósághoz benyújtott panaszában is áll, a Nemzeti Pedagógus Kar általánosan kötelező érvényű szabályrendszert alkotott, noha az alaptörvény szerint nem jogalkotásra feljogosított szerv.

További részletek

Nem firtatják a tanárok magánéletét és hogy kiégnek-e

"Besúgórendszert akarnak építeni" - tiltakoznak a tanárok a PÖCS ellen

„Nem tudnak mit kezdeni” azzal, hogy a tanárok nem akarják az etikai kódexet

PDSZ: Szolgalelkű tanár szolgalelkű diákot nevel

A kódex szerintük fölösleges, mert részben a "köznevelési törvényben már szabályozott, részben magától értetődő normákat ír elő". Azt írták: a kódex "alapállásában hamis", mivel kötelező, jogszabályi érvénye van, mégis önkéntes jogkövetésre hivatkozik, noha kötelező a pedagóguskari tagság.

A kódex - folytatták - nem növeli, hanem csökkenti a pedagóguspálya megbecsülését, mert azt sugallja, hogy a pedagógus "erkölcsileg is megrendszabályozandó munkavállaló". Hozzátették, a kódexben a gyermekek érdekei sem jelennek meg. A Nemzeti Pedagógus Kar által kidolgozott etikai kódexet várhatóan november közepén fogadják el.

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.