A pedagóguskar elnökével egyeztetne a PDSZ Közoktatás
MTI

A pedagóguskar elnökével egyeztetne a PDSZ

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) egyeztetést kezdeményezett az új köznevelési államtitkárral és a Nemzeti Pedagógus Kar elnökével az oktatás aktuális kérdéseiről.

Mendrey László, a PDSZ elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta: többek között azt szeretnék, ha a pedagóguskari tagság nem lenne kötelező. A pedagóguskar új elnökét meghívták pénteki elnökségi ülésükre is. 

Az új köznevelési államtitkárt egyelőre nem ismerik, mindenkit a tevékenysége alapján kell megítélni, mi az, amit le tud tenni az asztalra - mondta az érdekvédő. Jelezte: már tárgyaltak az Országgyűlés kulturális bizottságának elnökével és több, a parlamentbe bejutott ellenzéki párttal is. Mendrey László megjegyezte: a kormánypártok részéről egyelőre semmilyen visszajelzés nem érkezett megkeresésükre.

A PDSZ kezdeményezi azt is, hogy ez évre is teljes, 25 munkanap pótszabadság járjon a pedagógiai szakszolgálatoknál dolgozó pedagógusoknak. Elmondta: az oktatási tárgyú törvények Országgyűléshez előző nap benyújtott módosítása azt tartalmazza, hogy ez évre csökkentett, 15 napot kapnának az érintettek. Ennek megváltoztatása érdekében valószínűleg a parlamenti pártokhoz fordulnak majd azt kérve, adjanak be módosító javaslatot. A változtatás ezres nagyságrendben érinthet pedagógusokat - mondta Mendrey László az MTI kérdésére.

A szakszervezeti vezető kitért arra: csökkenteni kell a pedagógusok munkaidő terhelését, és fontosnak tartotta, hogy megismételjék a 2010-es vonatkozó vizsgálatot. Meg kell nézni, hogy a 32 óra kötött munkaidő a munkaterhelést miként emelte meg - mondta, rámutatva arra: a pedagógusok "nagyon fáradtak és kimerültek" a tanév végére. 2010-ben a heti kötelező 22 óra mellett átlagosan 51 óra volt a terhelésük - tette hozzá.

A PDSZ átgondolná a jelenlegi iskolaszerkezetet is - folytatta az elnök, aki szerint meg kell nézni, fenntartható-e a mostani forma. Az tapasztalható, hogy a 6 és 8 osztályos gimnáziumok elviszik a tehetségesebb, szorgalmas gyerekeket - jegyezte meg.

A szakszervezeti vezető nem osztotta azt az elvet, hogy a minisztériumok élére nem szakemberekre van szükség, hanem politikusokra. Minden közoktatásban bejegyzett szakmai, érdekvédelmi, szülői és diákszervezettel egyeztetni kell - rögzítette. Szintén átgondolnák a pedagógusminősítési rendszert, és gyorsabbá, hatékonyabbá kell tenni a fenntartással összefüggő ügyek intézését.

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.