Minden második iskolában van olyan tanár, aki tagja egy szakszervezetnek, de a kép árnyaltabb.
Az állampolgári nevelés egyik legfontosabb pillére a szakszervezet: amikor a diákokat társadalmi aktivitásra, demokrata hozzáállásra kívánja nevelni egy társadalom, elengedhetetlen, hogy a társadalom más szintjein, az idősebbek körében is jól működő példákat lásson egy fiatal, egyben ezek együttes működése egy egészségesebb társadalmat hozhat létre.
Ezzel szemben hazánkban hanyatlóban van a szakszervezeti pillér a KSH legfrissebb statisztikái szerint. 2015-ben csökkent a szakszervezetek mukahelyi jelenléte, ezzel együtt a szakszervezeti tagok aránya is az elmúlt években: míg 2001-ben minden harmadik munkahelyen volt szakszervezet (37 százalék), tavaly már csak minden negyedik mukavállaló mondhatja el (25 százalék), hogy működik valamilyen saját érdekvédelmi szervezet.
A kivételt az oktatási és az egészségügyi szakszervezetek jelentik, előbbi szektorban a munkavállalók fele (51,8 százalék) számolt be róla, hogy van szakszervezeti tag a munkahelyén. A képet árnyalja, hogy a teljes oktatási szektorban is alacsony a tagok száma, mindössze 19 százalék. Érdekesség, hogy ez még a tavalyi adat, tehát nem számoltak az idei igencsak erősnek mondható aktivitással.
Az idei tanárlázadás tüntetéssorozat ugyan megmutatta, hogy ennél lényegesen több az érdekképviseletben aktív tanár (akárki támogathat egy szakszervezetet), ám a szervezetek hatékonyáságát és nyomásgyakorló képességét alapvetően meghatározza az alacsony létszám és az ebből fakadó szűkebb költségvetés, ami egy esetleges sztrájk alapja lehet.
Erre futotta a sztrájk során
Minden harmadik intézményben folyt sztrájk, de többen is lehettek volna, ha egyeseknek "anyagi megfontolásból", vagyis pénzügyi helyzetük miatt nem kellett volna felvenni a munkát. Ez is mutatja a tanárok kiszolgáltatottságát, hogy egyeseknek egy napi bérük is rengeteget számít, de a szakszervezetek sincsenek jobb helyzetben.
