A németországi diákok harmada bevándorló gyökerű Közoktatás
MTI

A németországi diákok harmada bevándorló gyökerű

Az ország fejlettebb, nyugati fele vonzóbb - ez is kiderül az adatokból.

A németországi iskolákban tanuló diákok egyharmada külföldi származású volt 2015-ben, miközben a bevándorlók aránya az egész társadalomra vetítve csak 21 százalék volt - derült ki a német statisztikai hivatal kedden közzétett adataiból.

A Németországban tanuló külföldi gyökerű gyerekek többsége, 69 százaléka már Németországban született, és születése óta német állampolgár.

A statisztikák jelentős különbséget mutatnak Kelet- és Nyugat-Németország között: a nyugati szövetségi tartományokban és Berlinben a diákok átlagosan 36 százaléka volt külföldi származású, keleten ez az arány csak 10 százalék volt.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.