A "menekült" lett az év szava a gyerekek körében Közoktatás
Eduline

A "menekült" lett az év szava a gyerekek körében

A brit iskolások 120 ezer fogalmazást írtak a BBC Radio felkérésére, Oxfordon pedig kielemezték a leggyakrabban használt szavakat. A menekültek még Shakespearet vagy a Star Warst is megelőzték.

Chris Evans, a BBC Radio 2 műsorvezetője még 2011-ben indította el azóta évről évre ismétlődő mozgalmát, hogy a 13 év alatti diákok írjanak szabad témaválasztásban egy-egy 500 szavas fogalmazást, melyből kiderülhet, hogy mi érdekli a legjobban a gyerekeket. Az idén beküldött 120 ezer fogalmazást az Oxfordi Egyetem elemezte ki, melyből kiderült, hogy a leggyakoribb témák közé tartozik a Star Wars, Shakespeare vagy Tim Peake brit űrhajós - írja a BBC.

Az egyik legkedveltebb téma.

Azonban a menekült mindent megelőzött, az egyetem értékelése szerint ráadásul érzelemgazdagon és alaposan körülírva használták a fogalmazásaikban - ez általában igaz volt a többi témára is. Sokszor velük egyidős gyerekekről írtak, akiknek el kellett hagyniuk az otthonukat, hogy nagy utat tegyenek meg.

Chris Evans az idei eredmények kapcsán elmondta, hogy lenyűgöző, hogy a gyerekek ennyire tudatosak a körülöttük lévő világgal kapcsolatban, akár a szűkebb otthonuk, akár intergalaktikus szinten. A politikusok közül David Cameron brit miniszterelnök mellett Barack Obama, valamint Donald Trump republikánus amerikai elnökaspiráns volt a legtöbbször említve.

A fogalmazásokat külön is díjazza a BBC, a döntőt élőben közvetíti a BBC Radio 2, ahol Cornwall hercegnéje adja majd át a legjobb fogalmazásért járó díjat.

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.